Hibajelentés küldése

Ha szabálysértést, illetve elírást találsz, itt jelezheted nekünk. Emlékeztetőül az oldal alján megtekintheted a vers másolatát.

Guzsalyas

Réveteg anyókák asztal körül ülnek,
Szövik életük fonalát, és mesélnek.
Ráncba szelídült már fejükön a kendő,
Elhervadt virágként sok megélt esztendő.

Mikor egy-egy szemben feléled a remény,
Megindul a mese lenn az asztal végén.
- Hát az úgy vó`t, már lehet nektek elmondtam,
Süldőlyány koromban az úrnál szógátam.

Nem tagadom ma se, én is szemezgettem,
Mikor estelente az úr elé kerültem.
Felvettem rokolyám, feltűztem kontyomat,
Sifonérból elő kivarrt pruszlikomat.

Tettem-vettem ott benn az úri szobában,
Az ajtó nyílására megremegett lábam.
Belépett füttyentve az uraság fia,
Szemét rám villantva, éppen mozdult volna -

- Mondtad, mondtad, már ezerszer hallottam,
Talán igaz se vó`t, vagy csak álmaidban! -
Motyogott a szomszéd álomból ébredve,
Felnyílt, majd lecsukódott ismét a szeme.

- Minek a sok beszéd, aminek sok alja -
Megszólalt a sarkon, a mindig fess Kata.
Felhúzta kesztyűjét, vette a kalapját,
Magával elvitte sétálni az álmát.

Mikor azután így a végére értek,
Kopogva, totyogva szobájukba tértek.
Eltették emlékük mély ládafiába,
Talán nem hullik ki, keressék hiába!

2014. június 25., Idősotthoni látogatás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom