Az elmúlt egy hét új versei
Egy életen át
csatát vívsz a sorssal,
végül megbékülsz
a rosszal, a jóval.
Egyszer kora esti utcán sétáltam,
Amikor egy valószerűtlent láttam:
Egy nő jött pont velem szembe,
Tetőtől talpig beöltözve vörösbe’.
Ellentmondok lám, önmagamnak.
Nevetséges: körbearatnak
az órák kasza mutatókkal
vágva percet, hetet napokkal
pótolják lassú, hol gyorsan
pergő életem gonoszan.
Három kis óvodás várat épít
ott kinn, a homokos ládában,
egy házban laknak ők mind a hárman
egy eldugott kis faluban, Svájcban.
"Mellemet nyomta nehéz álom,
gyémánt fénnyel szememet sütötte:
láttam egy angyalt fönn a dombon
tüskés akácosban megkötözve."
Mi... legyőzünk és
megoldunk mindent...
óriási lökettel,
optimizmus lendületével
Mert az vagyok, jelentem!
Ez, mi pontosan leírja jellemem.
Fény, mely az északi égről fakad,
Mely alatt szomorú könnyet ejteni
Nem szabad.
Hatvanöt elmúltam, igen, és félek,
némán várom, lesznek-e fejlemények,
azt mondják, veszélyeztetettek vagyunk,
ne hagyjuk annyiban, élni akarunk!
Pillantásod magával ragad,
A szívem hevesebben kezd verni,
Mosolyod éltető erő,
Számomra ez életmentő.
Hittem én már emberben,
Hittem én már Istenben,
De amikor kellett,
Egyik sem volt mellettem.
Minden mozog, süllyed,
változik vadul...
Verdeső szívünknek
biztos pont: az Úr.
KÍVÁNSÁG... most ki sem mehetünk... de majd
...
Gyermekszívvel, vidáman.
Magamba szívni a Nap melegét,
Fűben fekve nézni az ég kékjét.
Kutatni bogarat, lepkét
A vírus
Van rá törvény, hogy féljek,
könnyeket hullajtsak
nap nap után?
Miért kellene félnem,
ha betartok minden szabályt?