Az elmúlt egy hét új versei
Örökbeadás.
Tizenegyen voltak testvérek,
otthon már el nem fértek.
Kit ide, kit oda adtak,
otthon csak öten maradtak!
A hajnali becsület-vonatok
csend-tördelő munka-hanggal
napról napra, állomásról-állomásra,
egész hetes munka-lázzal,
égig zengő zakatolással,
sikító féknyöszörgés után,
egymás után szédült kerekekkel,
hazai póznákat feledve...
vagy talán álom
híd a valóság
és képzelet között
futnak az áramkörök
s eggyé zár a titok
vagyunk nem vagyunk
Sír a föld lábam alatt,
a fűszálak elhajolva remegnek,
a bokrok bús simítással,
vigasztalón hozzám érnek.
Szemem lázas zsarátnoka,
Szívem lüktető parázsa
Véges léted őrlángjait
Haldokolva is táplálja.
Már nem gondolok elmúló magamra,
mert leledzésem hervadása létezik,
nyílt titok, dér borul vénülő hajamra,
elmúlásom létezésemmel vétkezik
26 nap volt, mire észrevettél,
És még 26 mire elfelejtettél,
De eljött a nap, mikor újra rám figyeltél,
És rájöttél, hogy többé nem felejthetnél.
Elmúlott a hideg idő, és a tavasz közeleg
Traktoromra, kis angyalom, gyere kicsit közelebb
Ne kéressed magad, hiszen hoztam neked virágot
Liliomot, sárga rózsát, hiszen tudom, imádod
Dod-dod-dod
Hiszen imádod
Ma levelet hozott nekem a postás,
Már a címzése is mókás,
"Ismeretlen földim", ez van legfelül,
Alatta a nevem és a címem valahogy így,
"Úrhida községbe, Újszőlők utca 16. szám alá."
Egy ismeretlen, kit sohasem láttam,
Kinek nevéről sem hallottam,
Írt nekem egy kedves levelet...
Nagy volt a meleg ma, fülledt nyárelő,
vihar készül most, az ég fenyegető,
száguldó felhők vészjósló színekben
jelzik, mi érkezik, vad iramban jő...
Most, amikor szárnyakat tör a világ,
és kevés a madár-mersz repülni mégis,
a sors soha-tavasz, haldokló hóvirág,
így halványulna emlék-messzeségig.
De valahol mélyen, bennem tinta-ég
vár, olyan tündöklő és jégmadár-kék
Szívem, mint egy apró lepke,
szállt fel a magas fellegekbe,
te csak úgy jöttél mellettem,
mint egy ismerős ismeretlen.
Mindenkor cselekszünk, mégsem élünk igazán.
A tél háborúját vívjuk életünk tavaszán,
A nyár színeit használjuk az ősz palettáján...
Emlékszem a régi, régi tavaszokra,
Napsugaraitól ragyogó falombokra.
A puha, selymes-füves domboldalakra,
Fák tetejéről csipogó kis madarakra.