Az elmúlt egy hét új versei
Az út hosszú volt, látod, reszket térdem,
az arcom ráncos, szúr az oldalam,
sokszor sodort el zúgó, vad folyam,
ma mégis itt vagyok, Tiéd az érdem.
Mit sem ér a józan ész...
A kikelet szirmot bont a rét virágain.
Hétpettyes katicabogár násztáncot jár felettük,
az éti csigákat itatják a levelekről aláhulló harmatcseppek.
Túlfektették a felhőn
a horizontcsíkot...
Még a végén eldől,
a fellegvár nem csillog...
Hegyből öleli az eget,
s kitárt torokkal szív a Napból,
elborúl az alkony és
kigyúl az éj - nyugvó karambol
Kő kövön
Hé, urak! Semmit érő, Hitvány ebek!
Idehallom, hogy vacog már a térdetek!
Hé, urak! Látszik már, hogy tele a gatya,
Mert elindul milliónyi éhes száj, az éhezők hada!
Letűnt egy kor.
Elbuktatok,
Megannyi szem csüngött rajtatok,
S ti a magatok igazság-ködében
Fiatalok ezreinek hazudtatok.
Kállai kettős
"Felülről fúj az őszi szél,
Zörög a fán a falevél,
Ugyan, babám, hová lettél?
Már két este el nem jöttél.
Hm, hm, hm, hm, hm - hm, hm, hm."
Zalatárnok
Nekem szent e hely!
Őseim földje,
Verejtékükkel
Rendre öntözve.
Hosszú percek magánya
Szobám négy fala között,
Az ajtó régen bezárva,
Fogva tart e nem szűnő közöny.
Perc
Három perc múlva éjfél.
Nemsokára holnap van.
Állok egy új nap szélén
Napról napra holtabban.
Hold ragyog az égen,
És a csillagok,
Indul a Göncölszekér
Az égi utakon.
Apeva csokor
Az
első
a kávé,
és máris jobb,
érzi illatát.
Szemedben látom, te is elhiszed,
Nem hiába volt e három évtized.
Elillant, elrepült, de mégis itt maradt,
Sok szépet megéltünk a harminc év alatt.
Senkit sem érdekel,
Ha érzéseidről ódákat zengesz,
Meghallgatni és tanácsot adni
Mégis az egyik legnehezebb.