Az elmúlt egy hét új versei
A kertemben, szép csendesen,
néha hullong egy csöppnyi hó.
Többet ígértek, s rendesen
elmaradt, mint a többi jó!
A fájdalom, mely járja át lelkemet,
A magány és kudarc most itt van velem.
Végre először azt hittem, hogy tisztán szeretek,
De egyedül vagyok, és ez már gyötrelem.
Alig várja, hogy ránézzek.
Csillogó szemeiből ragyog
az irántam érzett hűsége.
Nem beszél, szava nincsen,
de tekintete elárul mindent.
Annyi mindenfélét hoztam!
Szép is volt, jó is volt.
Volt, hogy álltam reflektorban,
jó is volt, rossz is volt,
volt ölelés, volt szerelem,
szép is volt, csúf is volt,
volt, aki bolondnak nézett,
hazug volt! De jó volt!
Kedves Szerelem,
levelem nézd el nekem,
nem méltó ez az érzés írásra,
de talán célt talál, s nincs hiába.
Felébredünk egy új kor hajnalán, küszöbén döbbenettel állunk.
Mik megvoltak bennünk hajdanán, kihaltak. Semmit nem találunk.
Velük kihalt a szó is: talán
Nincs remény, csodákat nem várunk.
Elménk égbenyúló falán a felirat:
Többé szabadon nem szállunk.
Szavalóversenyre ajánlott vers
Színarany a kastély, esetünk helyszíne,
s a királylány most nyalt éppen a tejszínbe.
- Fakó egy étel ez! - sipította menten.
- Ily színtelen kaját szinte sosem ettem! -
s dühödten vöröslött. Kétszínű királylány,
reggel még bájolog, délben házisárkány,
közben azt színleli, hogy színtiszta jóság.
"Fájdalmas" búcsú a 2018-tól
Sok minden volt nagyon rossz ebben a nagyon rossz évben.
Sok emlék felidézése fájdalmat okoz nékem.
Kétségek közt lebegek szárnytalan a gondolat kék egén,
fiatalságod vad tüze felperzselte szívem mezejét.
Hubertusz vagy Jäger, mind egyre megy nálam!
Mindig tántorogtam, mikor szarvast láttam...
Hazugság volt minden, mit tőled kaptam,
Hazugság volt, miért szívem adtam.
Jönnél felém, s eső verne,
rád adnám a kabátom.
Megtöltődne szívem verme,
nem bánnám, ha megázom.
Elrohant egy újabb év velünk,
csak a múltat idézi nekünk,
szemedben új remény csillan meg,
s az idén boldogabbak leszünk.
A szavaim elsüllyednek félúton a mélységben.
Te hagytad, hogy széthulljak,
mire felébredek, már nem érzem.
Szállni te tanítottál, zuhanni mért nem?
A felhőkön túl felfelé van még út, érzem.
Felhő volna, lennék az esője,
Ruhám volna, lennék viselője,
Költő lennék, száz vers szólna róla,
Erdő volna, lennék bujdosója.