Az elmúlt egy hét új versei
Tudod, már régen nem nevetek,
lassan egy képről sem jut eszembe a nevetek
Hogyha nekem tanyám lenne,
nagy diófa lenne benne,
gémeskutam is ott állna,
a vödrében friss víz várna.
Visszatértem oda,
ahonnan indultam,
mint gyermek még álmodoztam,
könnyedén éltem
napjaim peregve,
visszatértem oda, ahol még
gyermek lehettem.
Volt egy pillanat, volt egy nap,
Mondatok és jelentéktelen szavak...
Az idő múlik, de a hiányod nem,
Egyet kértem: "maradj velem"!
Az emlékeimben voltak csodás évek,
a pillanatai még a szívemig érnek...
Mindannyian az Édenből jöttünk,
akkor minden tiszta volt körülöttünk...
nem lesz ebből semmi,
ha nem lesz, nem marad,
meg lehet fércelni,
de nem tart, elszakad.
Minden pillanat, ami elillant,
Várom vissza ahelyett, ami itt van.
Az emlék veled mindig bevillan,
Olyan vagy, mint sötétben a villany.
A legjobb dolog...
ordítva a világra jönni,
megtanulni emberin szeretni,
tiszta szívvel lángba borulni,
szerelem tüzében egybeolvadni...
Vagyunk mind a folyó hordaléka,
A földünk piszkos sarjadéka.
Sokféle hűségről beszélnek most nekem.
Melyik fontosabb, ki mondja meg énnekem?
Lehetek hűséges, igaz, jó feleség.
A párom, kinek fő erénye a hűség.
Fekete lélegzeteket vesz tüdőm,
magába szívja a pokol füstjeit.
Szúró szívemet kígyó facsarja,
hegyes fogával örömmel marogatja.
Miértek kínoznak - félek - elveszek,
Kísért a nap, a pillanatért élek,
Hol még felragyognak izzó szemek,
S az örökkében karjaidba veszek.
Elment a vonat, egyedül utazom,
ablakából kíváncsian kinézek,
nálad jár most is minden gondolatom,
de nem látlak a füstfelhőtől téged.
Mint színes kis szappanbuborék,
szállnék a széllel, játszani lenne kedvem.
Megnézni, mit rejt a furcsa messzeség,
repülni a végtelen fellegekben.
Hallod a csendben a hangját, egy hívást...
A hívást, mely lelkeden keresztül szól hozzád.
Szerető és védelmező karja fonódik köréd,
mutatva benned lakozó erőt és a fényt.