Az elmúlt egy hét új versei
Csendben távozik Vándor maga útját járja
Nincs már számára várja ami haza várta
Csendben lakik mélyen
Végleg
Útra teljesen készen
Lelke már rég úton van végletelenségben
Éhen
Minek - kinek már étel...
...lábbal
a talajon
szaladunk
mindenen
keresztül-kasul,
s hol szúr,
hol éget...
Barátaim, emberek! Hadd szóljak hozzátok!
Már nem tudok szép szemmel nézni rátok.
Messzire mentetek, de bűnhődni fogtok!
De kérem, hallgassátok meg, mit mondok.
Megátkozták a szabadságot,
hordja is keresztjét.
S vajon miért? Fura módon
a szabadságért tették.
Az élet hozhat olykor jót, olykor szépet,
Hallhatunk mindenféle-fajta, szép meséket.
Hihetünk is akár bennük, feltéve,
Ha az élet személyesen mutat be elébe.
Élt egyszer egy kislány, ma úgy hívják, hogy mama.
Volt néki rengeteg szebbnél szebb háziállata.
A végtelenségből 80 év,
nagyjából ennyi jutott neked.
Fogalmad sincs, előtte mi volt,
és utána mi lesz.
Ezüstköd sző fátylat a zöld lombú fákra,
harmatgyöngyeit szórja növényvilágra,
halványuló fénnyel ballag el a vén hold,
csendfürtökön a nap álmosan pislákol.
Csak egy keringő volt.
De ez volt, mi vele összehozott.
Magányos voltam előtte,
de hozzáállásom változott tőle.
Te kontyos fiú virágos bermudában,
mondd, hová visznek a hétköznapok?
A háború vad, zajos a füleknek,
Itt mindennap hősök születnek.
Sorsdöntő nap a mai, mert ma győzünk...
Nyikorog a padlásfeljáró,
Egy emlék ott szalad.
Kinyitom szemem,
De az egészből semmi nem marad.
Fehér felhő flangál a vörös égbolton,
és barna a kedvem.
Rózsaszín párduc ébreszti a természetet.
Ásítanak a fák,
őket öleli.
Templom küldi a vekker hangját messziről,
hullámzó víz viszi a dalt.
Emlékszem a találkozásunkra,
A csillagfüggöny ragyogására.
Abban percben semmi se számított...
Megrozsdált feletted már az idő,
Titkaid rejted, magadba zárod.