Az elmúlt egy hét új versei
Édesanyám sokat mondta:
Lányom, nagyon jól figyelj,
Boldog élet vár tereád,
Ha tisztességes lány leszel.
Ragyog a gyöngyszín holdfény,
s mint csöndes zuhatag,
hull alá a vén Dunára,
megfürdeti a holdsugárban
a karcsú hidakat.
Elszédít, kézben tart,
nyomorgat az éjjel,
sötét, szürke álom
nem jön, csak a kétely.
Lépj egyet, majd mindig egyet
szívvel, megfontoltan,
lépteidben legyen élet,
lépj hát meggondoltan.
Ma úgy maradt a tegnap,
ahogy hagytuk, üresen.
Hol hamisan ragyogó
csillag hajnalt írt nekem.
Nyújtsd ide a kezed,
szívem rejtem el benne,
érezd megszakadni,
ha valaki elvenne.
Vajon fontos vagy te valakinek,
Lesz-e valaha, aki érted feladna mindent,
Lesz-e az, ki ha hívod, felveszi a telefont,
Lesz-e, aki azt mondja, ha keresed: nyugi, nem gond?
Várok, de mire?
Ha lenne kire,
Egy bókra, mosolyra,
Egy vadító szóra,
Szemekre, csókra.
Emlékszem még a csókodra,
nem volt követelőző...
Tóni az aukción szép festményt vásárolt,
hatalmas örömmel vitte a képet haza,
de mert a lakásban már annyi képet tárolt,
ma este még a képet falra felakasztja.
Nem vagyok próféta,
csak rímfaragó,
nekem hazám
s anyanyelvem
oly boldogító.
Irigység, gyötrelem.
Hiába kérdezem,
szavamra nem figyel,
nem beszél senkivel.
Mikor a nap már iramlott lefelé,
Nyaláb fával igyekeztem befelé.
Odabent ilyenkor korán van este,
Mai napot is a kutya megette.
Barátom, megfáztál?
Prüszkölsz is most nagyot,
miért nem használtál
jó meleg takarót!?
Láttam az embereket.
Miként küzdenek
Az örök lét ellen,
Hogy élhessenek.