Az elmúlt egy hét új versei
Elcsuklott a hangom, testem semmissé vált,
Előttem egy kővé fagyot asszonyka állt.
Nem búcsúzkodok, hisz csak előre mész.
A te szíved és lelked már útra kész.
Nem búcsúzkodok, hisz csak előre mész.
Tőled búcsút úgysem bír a józan ész.
Mesél a kút, az artézi kút,
hol lágy víz fakadt lent
a mélyben,
átélt vihart és két háborút
bent a falu közepében.
Szép álmot ígér az őszi táj.
Meseszép mesevilág.
Mondd, látod-e még, hogy sárgul a táj?
Te meseszép mesevilág.
Ha hallottad már, a fecskemadár
Elszáll a déli világba.
Ott ilyenkor jó az idő, vándor egy vándor a tél zajában.
Jártál az erdőben, tisztáson, ligetben, voltál vízesésnél, sziklák tövében?
Féltél, szeretted, vagy közömbös volt néked az ösvény, amely hozzám vezette a lépted?
Szerelemnek tüze éget,
hogy vethetnék ennek véget?
Lelkem izzik, szívem vérzik,
szerelmeddel megelégszik.
Napok, hetek, évek,
Halálos ének...
Álommal teli képek...
Az érzéseimtől repedt valóságom...
Hoztam neked egy szívet, falevelet,
hogy a szívem helyett, mi bennem dobog,
és érted, ha messze vagy, veled legyen,
eszedbe jussak és tudd, érted lobog...
Lényege legyen örökké a szépség
és igazság, mely csak őszintén zengjen,
lángot szító és bűvös, legyen csodás,
hogy hallatán a lélek megremegjen.
Váratlanul, csöndben
Egy szép nyári estén
Csillagok és holdfény
Pazar csodás fényén.
Gondolatok szárnyán szállok,
Értelmezem a világot,
Közben szavakat formálok.
Könnyűket és nehezeket.
Mik átszövik életemet.
Ha elmenni készülsz, nem fogom engedni,
nem hagyom, szívemet hiányod megsebzi.
Kezed nem engedem, szorítom erősen,
megőrizlek majd a szemeim tüzében.
Létem csak átmeneti állapot,
nem akar senki ellene tenni.
Megszületni, bár lehet, nehéz volt,
ám örökbe fogadott a mennybolt.
Így lett röviden a nevem: Senki
Takarásból kibukkanó
E selymes hófehér hajó
Mint múlt útja a jelenbe
Tovább indul rejtelembe