Az elmúlt egy hét új versei
Én csak egy költő vagyok.
Nem váltok világot, csak
A sajátomat mentem.
"Honfitársak! Ma hajnalban a szovjet csapatok
támadást indítottak el Magyarország ellen!
Kormány a helyén van, csapataink harcban állnak,
közlöm az ország népével, az egész világgal"!
Kiégett lobogónk szívében az alkony,
hajthatatlan eszme dübörög a sarkon...
Van egy kert a domboldalon,
hogy mi van benne...?
Lerajzolom.
Szívem ritmusa a haza jajszavát visszhangozza...
Amerre én járok, harmatos az út előttem,
nem sírok már többé, nem hullajtom könnyem.
Hűtlenségem ára lett nekem a vesztem,
feleségem kirakta a szűröm, hajléktalan lettem.
Mikor elfogy az út, és nincs több pénz.
Az Istentől újra segítséget kérsz.
Ennyi az ész vagy a pénz?
Még mit el nem kérsz?
Hogy mi vagyok én? Ki vagyok én?
Egy angyal, azt mondták régen még.
Csak a szárnyak hiányoznak, és az angyali én,
Ami továbbra sem változott, csak elhalványult a fény.
Veled élem a legszebb perceket,
miközben az éj fátyolt tereget,
ég villantja ragyogó mosolyát,
eltűnik a nappali homokvár...
Költő vagyok a pénzköltők körében,
Ötletek szülője, anyaföld szülöttje...
Visszhangzik egy szó most bennem,
az élet csak egy állomás,
föld-ég között zarándok lett
szerettünk, és semmi más.
Szerethet-e a szív, amely nem dobban már?
Ez átható ürességre, mondd, van orvosság?
Magas hegyek árnyékában
Mindig üde, zöld a fű.
Magas hegyek árnyékában
Ezer tücsök hegedül.