Az elmúlt egy hét új versei
Egészen szép szerv a szív.
Szívizmok szűk szövedéke.
Szenvedésre, szeretetre,
Az életre ütemezve.
A hajnal harmatcseppel ébredt,
Nap követte, kélt hamvas fénnyel.
Ölelte az egész világot,
s fürgén ültette a virágot.
Már nem haragszom senkire,
meggyógyult a lelkem.
Nem fáj már a vad szilánk
mélyen a szívemben.
Megborzongok, mikor a szívem kiválaszt téged,
A lelkem sóhajtott, már sohase lesz vége?
Nem bújhatok el! Menekülni se mehetek,
Ha megdobbant a szívem, akkor hozzád hű leszek.
Csapdába akart
Vetni a világ, eltűnt
A mély gödör, hol
Álltam, szigetté lett, s vitt
Messze szellő és öröm.
A sötét, dübörgő éjszakát
vakító villám cikázza át.
Mit követtél el, Emberiség?
Változik, kavarog a szél, miért?
Cvekkeres, magányos verebek
gondolatmorzsákat csipegetnek.
Marhahús - fényes, de meredek.
Emlékszel? Emlékszem! Dicsekednek...
Kovács Gabriella (Nightspirit)
Tajtékos körképek ördögtánca
Színsávokban felcsapó tűzrózsa,
Illatos illúziók túlcsordulása
Mimózalelket ejt álomcsapdába.
Másold már rám magad
Vagy keress egy sémát
Ha szeretsz drágám
Akkor tedd rám
Hogy együtt legyünk
A réten egy háttérképen
Mozgó GIF-ek vagyunk
Automat` mozog ajkunk...
Nem mondanám, hogy félek a pokoltól,
hisz nem félek a gonosztól.
Mindegy, melyik rétegbe kerülnék,
így is, úgy is szenvedésben fürödnék.
Szívemben és a lelkemben
Hangok élnek szüntelen,
Csendesen nyugtatók,
Ordítva kiabálók,
Napfényt áhítozók,
Csillagos égbolton sétálók,
Erőt adó, és elgyengítő,
Romantikus szeretők...
Élhetőbb világért nyissuk szíveinket
Ne úgy gondolj rám, ember, mint keresztre feszítettre.
Gondolj úgy rám, mint feltámadottra, örök élet szerzőjére.
Megrettent világnak vigasztalójára.
Vigyétek feltámadás jó hírét, senki ne álljon halál sorába!
Feltűntél a sok szép bimbó között,
mint aki nyíló virágot öltött,
arcod rózsának egy csodás kelyhe,
amire olvadott hónak pelyhe.