Az elmúlt egy hét új versei
Bárcsak örökké tartott volna
a karácsony az ajándékosztás
bárcsak örökké tartott a hideg tél
Végeláthatatlan gépsorok,
készül a szép, új termék.
Előttem peregnek a képsorok,
agyam rakja össze versét.
Sírnak a felhők,
Áztatnak erdőt,
Felköt egy kendőt,
Kéri e kettőt.
Néma sóhajt hullajt a gesztenye,
rőt levél alszik az ágon,
álmok futnak,
nap-csókolt fellegen utaznak, mint az ősz,
a vándor
napból éjbe, éjből napba
mindenkor.
Utazó vagyok az élet óceánján,
Hullámok csapkodnak a megpróbáltatások útján.
Apátia fonta ostor csapott arcomba,
a mosolyomnak ívét a nyoma rajzolta.
Füleimet ilyen félelmesen hegyesre
hosszú évek ezernyi kérdése hegyezte.
Az idő egy makacs abszolút,
És van, amikor már nincsen visszaút.
Annyi minden történt néhány hónap alatt,
Valamiért az élet összekötötte a szálakat.
Csöndesen ülök elvegyülve,
egy pohár kellemes rosét kortyolva a hűvösben,
Majd megtörve az csendet,
egy hang csendül, mely előre a szívemet,
és csak utána ragadja meg figyelmemet.
Nézz és láss, lásd, mit én látok,
Kinn a táj hófehérre váltott,
Eljött a tél.
4.
Látni még holnapot? Valódit? Igazit?
Vagy törött cserépen csak a múlt villódzik?
Remény, mint egy árnyék, vagy itt,
Miként várjak napfényt? Megsemmisíthet.
Napot eltakarva, vak álmait
E kornak, ember, többé ne dédelgesd!
Forró csendben pihennek a nappalok
Szemeimen varrat béklyó - vak vagyok
Mocskom alatt szakadnak az asztalok
Még szaladnak a pislákoló fények
Nap ragyog - szobám erdő - fák és képek
Megszokás a lényeg