Az elmúlt egy hét új versei
December
Jeges szél akkordja zengeti az erdőt,
rezesek harsognak fájó szimfóniát,
ihletre buzdítja a mennyei festőt,
karácsony havából fakaszt harmóniát
Ködlovagok erre járnak,
szeles felhőkön vágtatnak,
rátelepszenek a földre,
egész város eltűnt benne.
Egyszer régen, nagyon régen,
valamikor tündérek táncoltak a jégen,
jégsapkájuk volt, csillámport hintettek
pálcájukkal szét, s e por, ez jelentette
a szeretet s béke jelét.
Más voltam, de felvállaltam.
Nem értettek, de csináltam,
amit szívem nekem diktált,
s álmom majdan valóra vált.
Patak partján aranyló táj
tükrözi a kék eget,
fehér hídján általmehetsz...
Fehérbe öltözött karácsonyi álom
megnyugvó szeretetére vágyom.
Járjon át hideg estén kandalló melege,
szívemnek ebből soha ne legyen elege.
Ne tarts vissza, mennem kell,
A múlt többé nem rabolhat el.
Ne aggódj, ez nem rajtad múlt,
Ami volt, csak szimplán elmúlt.
Zenél a telefonom,
újabb napra ébredek.
Gondomat párnán hagyom,
ima után felkelek.
sokan kérdik, hogy minek az a sok kép
mindenkiről, mindenről, minek még?
Szeretnék veled ébredni,
Minden hajnalban téged csókolni,
Nézni a szemed, elveszni mélyen,
Engem már csak azt tart ébren.
A titok tudója mi magunk vagyunk
Piros és kék az én szívem,
Elhajlik ezen az íven
A fény, a rossz és a jókedv.
Nem engedek be semmit sem.
Az én elmém egy fűzfaligetes tó,
hol szentjánosbogarak játszadoznak.
Ahol a tigris nem egy ragadozó...
Szürke köd szomorú fátyla
Egykedvű közönyként terül a világra.
Törékeny életünk zárt ajtók mögött,
Mulandó napjaink kétségek között.
Zokog a lelkem, csak érte fáj,
Szerelmes szívem csak rá vár.
Pillangók repdesnek kínkeservesen,
Mondd, mikor leszel már a kedvesem?