Az elmúlt egy hét új versei
Mint a patak vize, csapong gondolatom,
mikor ezt az édeni képet meglátom.
Gondolkodom, honnan ered ez a szépség,
látványt változtató, varázsos képesség.
A telet csak nézni jó,
ahogyan hullik kinn a hó.
Egy-egy nagyobb hópehely
esdeklőn száll, míg helyet lel...
Hajnalfénnyel szerelmes nap ébred,
elűzi a sötét felleget,
mert a hosszú éjszakának vége,
napfény adhat forró meleget.
avagy Kriszti a"kriszti"chon
Szép szemed tükrében
Zafírszínű éden.
Mikor a Hold lopakodva oson,
előcsalja csillaggyermekeit
magánymarta, borús, téli estén,
hiányod tombol szívem közepén.
Veled töltött boldog órák
Tovatűntek már.
Még néha érzem,
Megsimogatsz éjjel,
S ha a hajnali nap felragyog,
Gondolatban újra veled vagyok. Álmomban, eredeti esetleg-derengésemben,
Könnyezem, ha visszaemlékszem,
A szobádban ültél, s én féltem.
Kabátja, mint szivárvány,
egybefolynak színei,
nadrág jobbján több cipzár,
míg balján folt foltig.
Hatalmas szél kerekedett,
a szélből nagy vihar lett,
vadul korbácsolta a vizet,
kicsiny hajónk majd elsüllyedt.
Milyen álarcot öltöttél?
Egy szép arcot talán,
Vagy tarka tollakkal díszített maszkot?
Csillámok borítják orcád,
És pompás színek kavalkádja?
Ha az elménk emelkedett,
Ha szánk igazat s jól beszél,
Ha értőn hallgat a fülünk,
Bírjuk az emberek lelkét.
Itt a tavasz.
A Nap besüt ablakomon,
Fel is melegíti
Az én rozsdás láncom.
Istenem, de szeretlek!
Mézédes emléked itt kering fejemben,
Forró csókjaid még őrzöm szívemben.
Igaz voltál, vagy tán csak álom?
Hogy mire vágyom, én sem tudom.
Benn állok a mókuskerékben,
S onnan kitörni nem tudok.
26 év bennem minden évszak, meg a ráncaim,
Egy naplemente előtt állva rázom le a láncaim.
S ha táncra hív a búcsú, jegyezd meg hát, kedvesem,
Én csak teérted akartam egy kicsit többnek látszani.