Az elmúlt egy hét új versei
ma éjjel lehet
kicsit meghalok
ha nem akkor bocsi
szeretlek bennetek
nagyon-nagyon
Megfogni és elcipelni
Nem sikerülhet nekünk...
Mégis minden egyes pillanatban
Ott vannak Ők mivelünk.
...meglehet még valaha?
Néha újra nevetek!
Már gyógyul, s lassan beheged,
csak ne tépd fel a sebeket!
Hadd gyógyítsa szeretet.
Nem kívánok megfelelni másnak, csak neked,
őszinte, szerető szívvel fogom kezedet.
Ígérem, hogy már tehozzád sírig hű leszek,
ellenedre már ezután semmit sem teszek.
Barnás leveleket tapos már az ősz,
a nap még mutogatja arany ruháját,
csupasz faágak, madárénekek sehol,
ez a nyár emlékeim között itt maradt valahol.
Miről ír egy költő, ha nincsen témája,
eszébe jut akkor a költők imája.
Sok ezer gondolat cikázik agyában,
melyek leledznek a múltban és a mában.
Kitépett füzetlap az életem,
Nem sima, nem vonalas, hanem
Szabályosan rajzolt négyzetek
Rejtik a láthatatlan érzelemhegeket.
Nádi Gizella, nádból a síp,
Körösök táján nádirigó.
Lángol a nap már, majd megvakít,
erre az ég is kék indigó.
Kicsiny falú végén áll egy fehér ház,
sápadt fényű gyertyaláng nyaldossa ablakát.
Minden este anyám értem mond egy imát.
Hűvös szelek járnak,
fák hullajtják a leveleiket,
jelezve: vége van a nyárnak.
Néha csend hang és hang a csend,
És néha, mikor százezer vihar tombol
Bennem, elhagynám a kozmoszt is,
De hát ez nem én vagyok, és ez
A hely sem az én igaz, szent hazám,
Vendég lennék aki tanul és tanít?
Szállok halkan az éjben
Magasan a föld fölött
Testem pille az ében-
Színű álom s valóság között
Mit tehet az ember fia? Földön fekve, vagy talpon állva.
Ahol meg nem hallgatott az ima, hol egy része mindnek árva.
Ahol a szülő fiókája szárnyát feszítve kitárja, s úgy löki a hurrikánba.
Nincs idő értelmezni, hogy mi e bárka, s mi a szerepünk a vitorlában.