Az elmúlt egy hét új versei
Az élet különös játéka adta,
két kis testvér fejjel összetapadva
sziámi ikrek lettek összenőve,
s születtek sorsukat egymáshoz kötve.
Egy teszetosza kocka stílustalan sirámai
A monitorom előtt pislogok, lesek, görnyedek,
s holmi csikként igyekszem elnyomni magamban
az életet.
Tudod már hogy, mit kell tenned,
Inkább elfutsz, meg nem teszed.
Emlékszem, feküdtem az ágyban,
A hangod lágyan átölelt.
Nem tudom, akkor mire vártam,
Nem szóltam, pedig érdekelt.
Mint egy léghajó a légben
Úgy úszik a vízben
Siklik mint a sárkányrepülő
A korallerdők felett
Teste tervezett áramvonalas
Mérnöki művészi csoda
Ám ő is földi teremtmény
A legcsodálatosabb lény...
Valós szavak
Szavaimnak súlya van, ha mondom.
átgondolom, mielőtt kibontom.
Talán jobb lenne néha csendben maradni,
mielőtt hazugságok miatt
készülök harapni.
Villámok cikáznak, kettéreped az ég,
Hangja ágyú, nyomában minden felég.
Próbáltam mondani, de nem tudom,
A nyelvem hegyén olykor fájdalom,
Mondhatnám, de nem visz rá a lélek,
Kimondhatatlan szó vagy ellenérdek?
Annyi mindent szeretnék mondani,
Valamiért mégsem tehetem,
Jó volna, ha nem tudnék szeretni,
Mert nem fájna ily nagyon szívem.
Sokszor gondoltam
Második hazámra.
Szívemnek oly kedves,
Drága Szentgotthárdra!
Invokáció a Szent Jobb színe előtt
Nem kellett sort várnom, s Színed elé értem,
magányod csöndje várt, s virrasztó Szentlélek,
midőn ott megálltam kálvinista módra,
bár szívem szerint letérdeltem volna.
Padlásunknak sötét mélyén,
pókok kedvenc rejtekhelyén
viselt, fáradt íróasztal
teles-tele apró lommal.
Mert őt örökre a szívedbe zártad,
Ezért feléje karodat széttártad.
Mert nagyon szereted őt, és félted,
Hisz azt hiszed, hogy Ő a boldog léted.
Amikor találkoztunk, a földön voltam,
Onnét álltam fel, mint másnapos a kocsmapultnál.
Kértem még egy kört, nem tudtam, most mi lesz?!...
Nézz fel az égre!
Keresd meg a legfényesebb csillagot.
S én is azt fogom nézni.
Képzeld azt, hogy én is ott vagyok.