Viszonzatlan
álmot hálóz körém egy mafla pók
a szívem hírzárlatos de lakható
zúg az éji bogár az agyam shocking...
...viszonyunk valószínűtlen fejlemény,
sejtfalat húzol, körömből megeredsz,
kígyód bőrömmel hiába vedleném
Picit sajog a szív, amikor szerelmes,
a lelked felsír, ha nem érint a kedves,
elveszted önmagad, vagy épp megtalálod,
érzelmed nem mindig a legjobb barátod.
Az ősz puha vadállat.
Gyűlő lomb reszket éjjel,
szél kuszálja hajszálad,
kürtőkön fúj szeszéllyel.
Lennék
Lennék én szivárvány, harmatcsepp vagy ábránd,
hangjegy a kottádon, lágy dallam egy hárfán,
egy kecses mozdulat az élet táncában,
csak ne legyek redő homlokod ráncában.
Nincs miért eltagadni,
magányon emelt elefántcsontbástyák
tornyából szellemed ég-kék palástját
nem lehet megragadni.
A nap párákat reptet.
Szél-kócolt hajam repked.
Szalmakalapom szárad,
míg átszellemülten
nézem a szétszéledt bánat
felhőit felettem az űrben,
ahogy úszkálnak,
mint csángáló bárányok.
Pillangó ajkú nyarat fest a lelkem,
szívemben száz madár repül feléd.
Tövisek közt sebzett, szárny-fehér kellem
gyöngyfénybe fonja könnycseppem neszét.
Őszi erdőkkel idézlek meg.
Szavak közül a legszebbet: neved
karcolom vízmosta homokba.
Arcéled jégszilánk - borotva,
s szél-hordta hó hiányod.
Oly rég ismerem, távolról is megérint,
érzem jelenlétét bárhol a tömegben.
A perzselő vágy belülről teljesen felemészt:
Mert nem lehetek tied, s Te sem az enyém.
Korlátaidat sajátjaim átlépésével áthágom,
Mert ebbe nem törődöm bele, sajnálom!
Szeretlek akkor is,
ha szíved másért dobog.
Akkor is, ha csak én érzem
lényemben szívmagod.
soha össze nem érő vonalak
két túlburjánzott csapás
sosemvolt szerelmi karambol
cserbenhagyásos gázolás
borban áztatott sorsom
meredt tekintete kancsal
zavartan zúgó harangok
árnyékában bukott angyal
széttép és magába ránt
a létben tátongó vákuum
megismerem önmagam célját
mint csiszolatlan fátum...
letépett tapéta árnyékában
szorongok forró kávé mellett
ott vagy minden választásban
panelben, pocsolyamederben