Világ
Mi lenne, ha az emberek a fényt látnák,
Körülöttük a sötétséget elhagynák,
Mi lenne, ha pénz helyett mosolyt lopnál,
Élj meg minden percet, barátom, s ne tékozoljál.
Nagy szíved van, ugye tudod,
a világon tán a legnagyobb!
Tele jóval, kedvességgel,
megértéssel, szeretettel.
Mi fényt hoz belőlem elő a pokol,
Minden fájdalom, szenvedés és harag?
Mit emberektől kapok, érzem,
Ám az életem a szeretetből fakad.
Hétfőtől vasárnapig, az estétől másnapig,
Reggeltől egész estig, gondolattól a tettig...
Kinevet a világ immár engemet,
Hisz rájött, megvenni lelkemet
Nem lehet.
Új a szél, és remeg minden levél.
Valaki a változásról mesél.
Fáklyával rohannak a hírvivők.
Szerintük már változnak az idők.
Ember az embert tapossa
Szívemben nincs harag,
a megbocsájtás él, hogy
ki s mikor, mit, kivel beszél,
az számomra mit sem ér!
Ha repülni vágysz, hát bonts szárnyat,
s indulj el, mert a holnap várhat.
Köd-szakállú istenek
köztünk járnak éppen,
nem látjuk őket pont ezért.
Ha köd jön, jönnek ők is.
Rejtőzködnek, de szándékuk
nem alattomos.
Ki vagyok én?
Semmire nem emlékszem.
Nem tudom, hol vagyok és miért;
fogalmam sincs honnan jöttem.
Érted szól most minden szavam,
Igen, hozzád, szívedbe.
Ébredj, lélek, érezd, az élet
Benne lakik mindenben.
Sorra gombolyítjuk
életünk szivárványos fonalát,
mint terebélyes fűz, növeszt
földre hajló "bú-koronát."
Hagyd a gyermeket gyermeknek lenni
Hagyd a gyermeket játszani,
szaladni és nevetni,
a réten futva elesni!
Egy fa tövébe ülök le,
Az Élet hangja körülöttem
Ritmikus vibrálással
Hegedűszólamát játssza.
Horváth Richárd (A Lélek Bohóca)
A tény, ahogy élünk, oly elszomorító!
Elpusztítunk mindent, mi igazán jó....