Vers
Mit ér a hang,
mely némaságba fullad,
mit ér a szó,
mely hazugságot hullat?
Csókot lehelt rám a Múzsám -
elkezdődött tintatúrám,
elindultam át az időn,
rímet koppant tollhegycipőm
Míg a patak büszkén csobogott,
a fagyba mártottam magam,
fehér tájnak csendje megszokott,
ösvénye mégis céltalan.
Bár itt lennél, és fognád a kezem,
Bár itt lennél, hogy elmondjam mennyire szeretlek...
Bár itt lennél, hogy gyönyörű barna szemed csodáljam,
És bár itt lennél, hogy lássam, ahogy a hajad pózol az első napsugárnak...
Néhány emlék, egy papírra vetett gondolat.
Szülheti fájdalom, szenvedés, magány.
Nem tudom, miért érdekel
Sok lángelme, mit énekel.
Bolond ember, akiben nincsen kétely,
Bolondabb az, ki nem ismer félelmet!
Én tudom, ez a hazugság!
Egyvalami jellemez: kíváncsiság.
minden szülő meghal egyszer
s beszél alatta
beszél alatta
Versmíves, lánglelkű poéták,
Lelkesedő, szánakozó vagy oktató,
Érzéseknek keretet kereső,
Mások műveit lelkesen szavaló,
Lélektől lélekig hatoló,
Az élettől mindent akaró...
Olvassuk, mert mind azt mondja:
Bízunk benne, ki ezt szólta.
Olvassuk és hisszük, mit mond,
De írója vajon ki volt?
Bíró László
Ahogy a toll a papíron
mozog,
ez is tudomány, ugye,
tudod!
Kihűlő párnám suttogva sóhajt az ébredésben,
ráncaiban csillagokról álmodik a hajnal.
Elbújik tegnapról itt maradt beszélgetésekben,
lebben foszló homályban, dédelgetve álmos dallal.
Egy verset írj,
Ha zord az ég!
Fesd kékre bent.
Verseket többé nem akartam
dalolni neked,
elég legyen már ebből végleg,
kérlek.
Reménysugár
Százezernyi csillaghalom,
végtelennyi nyugalom megült
ma szívemben, lelkemben,
s lelkem oly békére lelt,
de mi lelt?
Hasalj fűben, szaladgálj avaron,
hivatalban, fényes járólapon
nem terem vers.