Vers
vers s az emberek
Érték vagytok ti mind
az értelem s szavak tengerén,
értő lények emberi gúnyában.
Poet tengerén evezőnk húzzuk,
más álmát mi soha szét nem
zúzzuk!
Verscím sorok
/ KI VAGYOK ÉN? NEM MONDOM MEG /
/ TEMETŐBEN / ÉLŐ HALOTT /
/ TEMETÉSRE SZÓL AZ ÉNEK /
/ FÜSTBE MENT TERV / GYÖNGE VAGYOK /
Mert minden a győzteseké!
Nem tudok hát róla most beszélni,
Így szívfájdalmam versbe öntöm ki.
Amin mi ketten keresztülmentünk,
Hogy gyerekekből felnőtteké lettünk.
Mint ballagó vándor a füves pusztán,
Úgy lehajtom én is mostan a fejem,
S várom a vigaszt, mi nem jön tán ma,
Zsebembe rakom mind a két kezem.
Bársonyszálakon
búg a hangod,
repedéseimen oldódik
a simogatás.
Toll titka
Számvetésre kerültek verseim,
néha mosoly ült arcomon, de
sokszor szomorú volt dalom, s
gyakran könny ült szemembe.
hegyen állok.
lábam alatt lélegzik az erdő,
szálkás tüdejében ózonköd -
hűvös-zöld gerincén gyűrött
brokátmező lobog még
az olajos éjszaka emlékén -
szükségem van erre a csendre,
patakok közt a...
Mi nekem a költészet?
Az Altató meséje,
mely magával vitt.
Oda, hol zenéje
suttogta: csitt.
Apró lábnyomok
szaporázták léptük,
majd elballagtak ők, s
véget ért ovis létük!
Mondd, kell-e rím?
Ha nem lesz írni már mire...
S a fák néma jajjal dőlnek el.
Felébredt a hajnalvirág.
Könnycseppjeit szétszórta.
Azt, akit megöntöznek vele,
Legyen szép és szíve tiszta.
Míg tegnap úgy harcoltam az alvásért.
Reggelre az éjszaka közepén várva
Újra nyithassam két barna kapumat,
Így kelhessek, ugyan kifáradva.
Talán
Magabiztosnak érzem magam,
Torkomat bátran hagyja el szavam.
Egy "gond" van csupán ezzel,
Nevem nem kompatibilis énemmel.
Szállnak az égen a madarak,
Senki nem tudja az útjukat...
Felnézek a magasba,
Lent a föld - az unalom otthona.
Ha madár lennék, elrepülnék