Végtelen szeretet
Titokzatos enképhalon
zakatol, mint a gyorsvonat,
versenyt futva az idővel,
mi a sík térben megragadt.
Kék ég közelébe vittem anyámat pihenni.
Fehér galambok gyűltek köréje,
úgy vigyáztak rá.
Könnyezve vár énreám,
hosszú minden perc, amikor nem lát,
reszketve ölel, csókol.
Hiszem, Uram, szereteted végtelen,
életedet feláldoztad érettem...
Egyetlen gyermekem!
Olyan ő énnekem,
Mint virágok ébresztő
Éneke kertemben.
Ezernyi korszakon átsuhant életem
Lyukacsos markában
Fennmaradt lételem.
Érzés
Próbálsz még mindig nevelni,
nem tudsz felnőttként kezelni.
Próbálsz megóvni minden rossztól,
bántástól, csalódástól.
Szívem minden melegsége
vágyam perzselő enyésze
lelkem ezernyi érzése
kívánságok tömkelege
felkelő Nap tüzessége...
Volt egyszer egy kis városban,
Csodaszép kis házacskában,
Virágos kertecskében,
Éldegélt egy nagymama.
Ne legyél szomorú, ha már nem leszek,
csak nézz a tükörbe, és én ott vagyok.
Minden ismerős mozdulat, a mosoly, mit látsz,
egy kicsit engem idéz, hiszen benned élek tovább.