Végtelen
Vízcsepp kapaszkodik a szőlőlugason,
élet tör felszínre a sziklalyukakon.
És jég függ a szívemen is reggelente,
sír, zokog esteledve a naplemente.
Van, hogy szótlanul őrlődök
A pillanatok végtelensége alatt,
Miközben szóra nyitnám a számat,
De csak hangtalanul szenvedek.
Ködös álmok
a végtelen úton.
Nincs is másom,
csak amit most látok.
Mezítláb indulok - pőrén, ahogy jöttem,
hófehér csillagok zuhannak köröttem -
sajdul a végtelen, izzik talpam alatt...
elkerülnek messze a nyugtató szavak.
Hatalmas az éjjel, elvarázsol csendje,
szélesvásznán szeplős, lobbanó csillagok...
sejtjeimben érzem, szétfeszít a messze -
fényévek határán mindenné olvadok.
Kósza gondolat álmodni szépet,
ugranék térben és időben veled,
tüzet oltanánk, mely úgy éget,
nem néznénk, merre van kelet
Csókot éjjel a Hold lehel felém,
szempillámon érzem ajkait,
álomittas bódulat fényegén
suhannak kék angyalszárnyaim.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Nem is veszem észre,
nem a minden napom része,
csak a szeme árulkodik,
ez az ember a lelkemben lakik.
Próbálj meg elképzelni egy pontot,
ugye, hogy lesz vele gondod?
Mert akármilyen kicsi az átlója,
mindig lehet csökkenteni rajta.
Mindenszentek
Eltalált nagyon az idő, a múlás,
megbúvó kikericsen lepke időz.
A kertek alján elfáradt árnyékkal
galagonyatűzruhában megy az ősz
Rácsodálkozás az őszi természetre
Látom, a felhők között szellő űzte napsugár villan,
Az eső csak csepereg, sokmilliónyi csepp... mind csillan!
Látom, a felhők között szellő űzte napsugár villan...
...azt, amiben kinyílhatok.
Az Idő és Tér végtelen,
ez Boldogság a négyzeten!
Gigászi sziklák, titokzatos mélység,
természet alkotta tökéletesség,
a csend és béke járja át lelkemet,
a fenyves erdők is ódát zengenek,
tavak szeme csillan a szurdok alján,
visszaverik a mélykék ég darabját.