Várakozás
Mintha látnám termetes növését,
e sort fejembe (A)arannyal vésték.
Két fiam, kik egyformán hatalmasak,
nem láthatom, mert most fontosabb:
a távolságtartás,
a távolság tartás.
Mint egy völgyben vándorolva,
Telnek a napok, és nem tudom, hogyan
Jutok én majd ezen túl,
Az erőm sokszor kevés ehhez, kell már a kiút.
Várlak.
Ülök a némaságban
A foszladozó éjszakában.
Zavarnám már a sötétséget
Hinni kell a reményt, a jót,
Hinni kell a biztató szót,
Látni kell a kiút fényét,
Megtalálni lelki békénk.
Már nagyon várom a tavaszt,
malaszt sem visz most semmire.
Hideg van, szobámban maraszt,
halaszt időt most ennyire.
Adventi koszorún első gyertyát gyújtok,
szerető szívemet ím, most által nyújtom.
Mindahány angyal van, köröttünk szálldosnak,
áldást, békességet Istenünktől hoznak.
Anyám példáját követve...
Advent-időszak várakozás a
Szeretet ünnepének napjára.
Egy év elszállt, advent ismét ímhol,
Szívem már hevesebben zakatol.
A karácsony estéjén
Jézus születésére
Méltón megemlékezzünk,
Ünnepére készüljünk!
December az ünneplések hónapja,
Szépségét a természet is otthagyja.
Fehér hóval borítja be a tájat,
Zúzmarával díszíti fel a fákat.
Mért ily halkan jött a szellő,
mért ily lopva és csendesen.
Szinte szégyenlős volt a jötte,
ahogy átsuhant a fenyvesen.
Van a tavasznak
valami gyermeki bája,
angyali arccal
ahogy bámul a világra,
bájos mosollyal
csókot dob s elszalad,
természet torkán
a falat is megakad...
Az adventi várakozásban megsajdul a lélek.
Nem látják a lényeget a csillámportól elvakult szemek.
Nem vonulnak vissza az emberek a csendbe,
imádkozni áhítattal az úr eljövetelét epedve.
advent előtt
Az ősz kabátját felveszi
- Színes ruháját leveti -
Csupasz magányát unja már,
Didergésétől szíve fáj.
Már csak a sárga virágokra emlékszem.
Hegyekben állt a sok szép virágszirom.
Hogy kik voltak ott, én nem néztem,
csak bámulok, s leginkább magam szidom.
Szalagsorompót ráncigál a szél,
ágak, felhők, kételyek lengenek,
a gondtalanság hallgat egy mesét,
ringatva békét, álmot, életet.