Várakozás
Felnézek az égre.
Mit látok?
Téged.
Ugyan mi mást láthat
Egy magamfajta ember, ki reggelente melletted fekve téged csodálhat.
Még meg sem születtél, én máris féltelek.
Remélem, szeretni fogod az Életet.
Erősen dobbanó aprócska szív,
Mi szüntelen közöttünk létezni hív.
Hull
A hó,
Vastagszik
A bársonyos,
Fehér takaró.
Advent csendje
járja át lelkünket,
gyertyaláng fénye
nyissa ki szívünket,
sértődés, harag
messzire repüljön...
Csendes örömök
Hajléktalan csillagok dideregnek
Lehullt az éj altatva szívet-lelket
Susognak az úton a hársfa-lányok
Az utat kémlelve őrzik az álmot
Jégcsipke fedi most Úr asztalát,
Hótakaró alatt alszik a táj.
Éjjeli gubanc a ködös szemtükörben.
Tévedjünk el tölgyerdőd mély üregében.
egy villanásnyi haibun
Ködös időben
Kora reggeli napfény
Simítja arcom.
Piros tojást festenek a lányok,
locsolkodni járok én hozzájuk.
Húsvét hétfőn őket megöntözöm,
piros tojást szépen megköszönöm.
Rímtelen tavasz
Habzanak már a felhők, az úton
pocséta marad, s földbe vájt kátyúban
kacagva zápor veri fel a port,
víztükör csillan, kacsint az ég felé.
Szeretlek, már nem is számolom, mióta,
De azóta is, csak szomorú e nóta.
Nem találom az ösvényt, mely Hozzád vezet,
Lezártad előttem pompás kertedet.
Lelkemben dac és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.
(3 soros-zárttükrös)
Pedig szerelemmel a szívemben születtem,
Később láttam, cudar egy világba kerültem...
Pedig szerelemmel a szívemben születtem.
Új a szél, és remeg minden levél.
Valaki a változásról mesél.
Fáklyával rohannak a hírvivők.
Szerintük már változnak az idők.
Mikor jössz már, Mikulandusz?
Az ablakban vár a kaktusz.
Nagyon vigyázz, hogy az ujjad...