Várakozás
Ha azt mondanád...
(Tudom, "ha"-val nem kezdünk mondatot.)
De ha mégis azt mondanád...
(Tudom, így sem jó.)
Mégis, ha azt mondanád,
kerüljük meg együtt a tömböt,
és keressünk egy kérges farönköt,
s ha megvan, mélyesszem kezem...
November végén a lassú ködben
Suhogtak az angyalszárnyak
Lassú-lila adventfelleget hintettek
Égbekiáltó halk várakozást
Lement a Nap
hegyek felett,
felhőt nem lát
a képzelet.
Nagyon várom,
Mert kívánom,
Imádom!
Hiszem, jő már nemsokára,
Úton van bizonyára,
Megérkezik március havára.
Mért
Várjam
A tavaszt,
Ha többé már
Boldog nem leszek?
A meszelt falakon
megkopott a festék.
Nagyanyám már alig...
És alig az emlék.
Hó fedi a messzi tájat,
Jégcsap díszít minden házat.
Dideregnek az utca lakói,
Esti ködfátyol mélyen angyali.
Gyorsan fogynak a napok,
Kicsit még veled maradok.
Kiáradt szeretetemmel
Szorosan ölel át karom.
Felnézek az égre.
Mit látok?
Téged.
Ugyan mi mást láthat
Egy magamfajta ember, ki reggelente melletted fekve téged csodálhat.
Még meg sem születtél, én máris féltelek.
Remélem, szeretni fogod az Életet.
Erősen dobbanó aprócska szív,
Mi szüntelen közöttünk létezni hív.
Hull
A hó,
Vastagszik
A bársonyos,
Fehér takaró.
Advent csendje
járja át lelkünket,
gyertyaláng fénye
nyissa ki szívünket,
sértődés, harag
messzire repüljön...
Csendes örömök
Hajléktalan csillagok dideregnek
Lehullt az éj altatva szívet-lelket
Susognak az úton a hársfa-lányok
Az utat kémlelve őrzik az álmot
Jégcsipke fedi most Úr asztalát,
Hótakaró alatt alszik a táj.
Éjjeli gubanc a ködös szemtükörben.
Tévedjünk el tölgyerdőd mély üregében.