Vár
Viharban megbújó csend vagyok,
a szünet, ami egyensúlyt teremt,
a káoszban rejlő, ősi egységesség,
az oszthatatlan féktelenség.
Harsognak a trombiták,
zörögnek a dobok,
űzik már a telet
a víg farsangolók.
Tik-tak, kattog a nagy óra mutatója,
Várok én a peronon, hajj, de régóta.
Várom a vonatot, hogy megérkezz vele,
Hogy szemem szép szemed mélyében elvesszen.
Disney-csillogó hercegnőm,
Elloptál egy darabkát szívemből,
Érted megküzdök a félelmetes sárkánnyal,
Bárhová elszökök ilyen gyönyörű lánnyal.
Szerelem és béke szelei
Továbbra is a zöld táj jelei.
Beköszöntött a napfényes, forró nyár,
másokat a strand, engem a munka vár.
Könnyes szemem irigykedve szemléli,
hogy nekem nem ezért kell korán kelni.
Néhány éve, februárban
Regéc várát jártam.
Vágyva arra, hogy a múltunk
Egy darabját lássam.
Elment a vonat messze veled,
elhaló hangon súgta neved.
Vár messze távol egy új világ,
szomorú évek várnak miránk.
Mindennap várom a holnapot,
remélve, kinyit egy ablakot.
Éveim egymagam tengetem,
régóta senki sincs mellettem.
Egy kietlen tó partján ültem,
és Reád gondoltam, Szerelmem.
Bárhova is mennél széles e világon,
mi a te emléked, az tiéd marad.
Lelkedben él, mint egy élő mozivásznon,
míg az élet filmje ketté nem szakad.
Búsan állok a zúgó szélben,
romos omladékok tövében,
kesergő, komor árnyak gyűrűjében...
Hosszú idő óta válaszokat keresek,
Kit, miért, hogyan, s mit hol lelhetek,
Úton-útfélen kérdésekbe botlom,
Egy részét mindig szívesen megoldom,
De ott van a többi, mihez nyúlni se merek,
Félek, ha nem vigyázom nyila felém mered,
Szívembe fájóan tolakodna bele,
Pontosan tudja: fájdalmat okoz vele.
Ím, egy dombtetőn álldogálok
nemes-egyszerűen, egészen mélán,
s imigyen az égbe kiáltok
- amolyan szótlanul és némán
a lágyan szitáló esőben;
alant pára úszik felhőben.