Vallomás
Közeledik halkan lépted,
titokban már lelkem ölel,
átkarolnak az emlékek,
tudtam, hogy nemcsak vendégnek
jöttél a szívemhez közel.
Ó, kedvesem, te rubinvörös virág,
csak tündökölj, bús kertek legszebb rózsája!
Nem érnek utol sem fehérek, sem lilák,
míg így ragyogsz. Apró nevetésed bája...
Minden éjjel rémálmok gyötörnek.
Azt álmodom, hogy nem vagy,
Szememből patakzanak a könnyek.
Egy szó mit jelent?
Százszor, ezerszer...
Elmondva, elhullajtva, mint egy könnycsepp a porban...
Újra és újra...
Én édes, szerelmes párom,
Nagyon, nagyon várom,
Hogy újra karjaidban legyek,
S forró csókot tőled vegyek.
Megjöttél
A szél a te illatod lengi,
A madarak a te szavaid csicsergik,
A csillagok irigykedve mosolyod nézik,
A szivárvány a te szépséged fecsegi.
Haza akarlak vinni,
Szépen elcsomagolni,
Szeretnélek hívni,
De sorsunk meg kell még írni.
Hatalmas mennydörgés
töri meg a csendet,
Uram, félelmemben
én Téged követlek.
Kecsesen táncol a fűzfa a szélben,
Szerelmünk dallama dobban a szívben.
Nem tudom, hogy milyen bűbájt használsz,
De ezzel néha lelkileg kasztrálsz.
Magam előtt csak lila s bíbor eget látok,
Fiatal mezőt, mit megfogott e "ronda átok".
Magamnak
Egy személybe voltam mindig szerelmes, a szerelembe,
S nem a kiszemelt emberbe.
Őszintén be kell valljam,
Ha szerelmet hittem, szavakkal csaltam.
Hófehérbe öltöztem,
Hogy az időnek tetszem.
Tiszta lennék teneked,
De lelkem koszos. Nem lehet.
Lehoznám neked lámpának
A Napot, a csillagokat.
Lehoznám neked a Tejutat,
Hogy legyen mivel megtöltsd pocakodat.
Tompa érzés kerget ma éjjel,
Látom az árnyakat gyönyörű fénnyel.
Lélegzem egy sötét léggel,
Ismerkedem egy kis lénnyel.