Vallomás
Virágom volt egy, legszebb mind közül,
Jól tudtam hát, hogy nincsen néki párja.
Ha hervadván láttam, gond vett körül,
S imádkoztam, hogy jöjjön égi pára.
Sejtelmed fátyol: tőlem eltakar,
Zeneként ébreszt bennem dallamot.
Egy tükörből egy vak látni akar,
Rád néz, ki néki világot adott.
Szeretsz-e, mondd?
Tudsz-e lépni akkor is felém,
hogyha látod, a szakadék peremén állok?
Folytatod-e az utat, amikor lángba
borul körülöttem a világ?
Mi is vagy te valójában nekem?...
A szemem körül a ráncok egy-egy érzelem,
A szám körül a mosoly dolgozott.
Névnapodra
Beh jó lesz köszönteni neve napján
Oly kedves lányt, ki csalogánydalú!
Lelkem csak erre várt, eddig aludt.
Drága vagy, mint hideg napon a láng
Nő vagyok, mert annak születtem.
Fogadj el olyannak, amilyenné lettem!
A meg nem született gyermek,
A miértre válaszom nincs,
Önmegvalósító individualizmus,
XXI. századi kín
Szerelmes csillagok,
Látjátok, itt vagyok.
Alattatok állok,
Dühös szavakat kiáltok!
Padlásunkon vígad a lom,
nekem mégis víg a dalom,
kezdődjék a vigadalom!
Búcsú Anditól
Már minden véget ért, úgy érzem én.
A szíved magas, tükörjég falán
Remélem, egyszer átjutok. Talán
Az Alkotónk is erre vár. Helyén
(Te) Érted? Néked-Téged
Minek nevezzelek? (Téged)
Szólítottalak már neveden (Téged)
De sokan hívnak így (Téged)
De hát akkor ki vagy (Te)
Valami egyedit akartam (Neked)
Erősen gondolkodtam (Rajtad)
Becenevekkel illettelek (Téged)
Egyik sem volt igazi (Néked)...
Szerelemre vágyok,
De csak az igazira.
A sok csillag csak úgy ragyog!
Megvakulok, annyira.
Veled álmodtam éjjel, hogy hófehérben érkeztél.
Nyers, kimért és rideg voltál... engem sem kíméltél.
De bezárult az ajtó, és csak ketten maradtunk.
Karjaink úgy fonták át egymást, mint szívünk a világot.
Tavasz van, és erőst harsogó élet.
Mi benn magányban éljük napjaink.