Vakvágány
út szélén csak állok
hol itt hol ott hálok
tornacipőm nyüves
erszényem is üres
Vakvágányon üldögél a megoldás
Vakvágányon üldögélek,
És várom a megoldást,
Mint szülinapos a tortát.
A sütemény megérkezik,
Hozzák a kollégák.
Életem vakvágányon áll,
nincs senki, ki kimozdítaná.
holt élettér
hol eltévedtél
tébolyból nincsenek
kijáratok csak a van
üresjárata az ismerős terep
vakvágány maraszt fiam
bekeretez kényszered...
Elindultam vakvágányon...
Sorsomból - kitelt volna három.
Vaklégy megy így a falnak...
Nem tudja, az árnyak mit takarnak.
Váratlanul ért a reggel
- tegnap, kicsit elhagytad magad -,
az ember, hogyha muszáj, felkel,
vakvágányon... élete nem halad...
Tudom, vakvágányon utazom,
A célállomást sosem érhetem el,
Időnként ugyanazt a tájat látom,
Oda-vissza jár a vonat velem.
Vakvágányon, kisikláshoz közeli érzés,
Ha nem siklik ki, a pálya úgyis véget ér.
Féltve mindent, ami még csak vágy és álom,
De olyan finom, hogy a test kiált: Akarok még!
Kopott síneken zakatolok szüntelen,
minden állomásnál elfog a félelem.
Érzem, kifut a peron lábaim alól...
Elhagyott álmaim nem érhetem utol.
Mert Őt szereted!
De mégis elengeded,
És ha nem lehet veled,
Csak a szíved téped.