Vágyak
avagy asztaltól az ágyig...
Kedveském, csillagom, Laura!
Vágyam úgy kerget... egész nap ma!
Kerüljünk közelebb...
Talán... legközelebb?
Vágyom közelségedet még ma!
Ó, Szerelem, Te csodás, lágy érzelem,
Te, ki örök lánggal égeted szívem,
Te vagy az üde tavasz virágzása,
A fák zúgása, a fű susogása,
Te vagy az életnek legfőbb táncosa,
A vágy és a fájdalom fővárosa,
A boldogság csillagának sugara,
Az ártalmatlan csókoknak csodája!
Törmelékek szétszórva,
Emberi álmok porba tiporva...
A szerelem édes illata
a levegőben marad,
vágyakozással tölti meg a szívemet,
és az elmémet gonddal.
Hosszú az út, amin visz a lábam,
Vajon teljesül-e majd egyszer vágyam?
Hátranéznék, ha lehetne,
De mindig azt mondták, csak nézz előre.
Kilyukadt az a bizonyos léggömb
már jó néhány évvel ezelőtt,
az eszményi élet festői képe
egy pillanat alatt dugába dőlt.
A sóhajok, mint lelkek, szállnak a Földről.
Az Úr mellkasán millió jaj dörömböl...
(HIAQ)
Marcangol fájdalom,
Csatát vív szív és értelem.
Egál! Győztes nincsen.
Játsszon velünk
Csatlakozzon a
nyertesek táborához!
Mi játszunk Önnel...
Ma este is egyedül vagyok,
fejem felett néma csillagok
szánkázva felszántják az eget,
eszembe jut, ki már nem szeret.
Hányszor átkoztam el minden napot,
üres órákat, magányos perceket,
hányszor véltem, hogy rám hajol vakon
vad éjszakákból font szerelmes csended.
Mélabúsan mosolygó, hálátlan népek
Vagytok ti, ti vének.
Tudom... testeteket lassan szétrágja az idő,
De még nem rágja a féreg,
S nem rágja a krematórium tüze sem,
Mi mindent porrá éget...
Nincs naptárban még egy nap,
amin felnőtt és gyermek
ennyi mindent megfogad,
ám ezek később terhek.
Üldözőben van a tél,
Midőn társa útra kél.
Fagyott vizek reccsennek,
És jégcsapok cseppennek.