Utolsó csók
Szomorú az ember, ha zokogni kell,
de sajnos, mindig ilyen az elmenetel.
Miértek kínoznak - félek - elveszek,
Kísért a nap, a pillanatért élek,
Hol még felragyognak izzó szemek,
S az örökkében karjaidba veszek.
Édesem, kedvesem
Vesd reám pillád
Hadd remegjen szívem
Érted nyugvó imát
Utolsó csókot lehelte ajkam,
Néma csend vett körül minket,
Örökkévalónak akartam,
Nem romokban látni mindent.
Utolsó csók, mi oly fájón,
könnyek között terül el jéghideg homlokodon.
Egy utolsó csók, mi elkísér téged utolsó utadon.
Egy utolsó csók, mivel elmondom szeretlek,
egy utolsó csók, mivel megköszönöm neked az egész életet.
Boldog vagyok
Ott álltam egyhelyben, ajtódra meredtem,
S azon gondolkodtam, mit kéne most tennem.
Forgott minden kerék, belül imádkoztam
Isten adta jelért, mit rég óta vártam.
Ha tudnék adni valami szépet,
vagy lefesthetném az égről a kéket,
adhatnám neked, mi mindig az enyém,
mi szívemet hajtja... valami remény...
Szép nyári nap volt, minden ragyogott.
Szerelmünkkel megleptük a parki padot.
Hozzábújtam, nem érdekelt semmi.
Akkor még nem tudtam, hogy holnap el kell menni.
Szürke a táj.
A hajnali napsugár harcolva
töri meg az éj fekete árnyait,
felszárítva a tomboló vihar
utolsó könnyeit.
Már régen vége volt mindennek,
Szinte már el is felejtettelek.
Az utolsó csók fáj az orcán,
Heget hagy, ha ajkai hozzád simulnak,
Mert akarod őt mindörökre,
S tudom, bár elváltunk örökre:
Emlékedet megőrzöm itt benn.
Jégmosoly ül arcomon,
Még soha nem sírtam más előtt.
Emlékszel-e Kedves az utolsó csókra,
hófehér fátyol borul édes ajkadra.
Hallod-e, amint fenn csillagok zenélnek,
s őszi lombok felettünk integetnek.