Utazás
Moldva folyó partján volt, hol megpihentünk,
csodás látvány tárult elénk akkor éjjel,
tükröződött képet pillantott meg szemünk
a nyugodt folyónak éjsötét vizében.
Ma indul hajód
az élet szép tengerén,
nagy kaland vár rád!
Sétálj velem a Champs-Élysées-n,
kávézzunk majd Brüsszel főterén,
álmaink sosem-volt színhelyén,
a Spanyol-lépcsőn, ülj le mellém.
Hosszú az út, amin visz a lábam,
Vajon teljesül-e majd egyszer vágyam?
Hátranéznék, ha lehetne,
De mindig azt mondták, csak nézz előre.
Sárga sminkben ébred a hegy,
tenger tükre azúrkék,
markomban tépett vonatjegy -
Uram, eléd borulnék.
Sok rét, ruha, néhány táska,
Kész vagyok az indulásra.
Sínen vonat zakatol,
Jobbra ott a Balaton!
Ha Jövő vagyok s félek,
Torzítom a képet,
Ha Jelen vagyok s élek...
Augusztus végén szellő se rebbent,
akkor láttam csak először tengert.
Szelíden futott a homokos partra,
napfényben fürdőket a vízbe csalta.
- Fázom, mondta halkan Vologya.
Egyik keze a sebét nyomja,
másikban egy képet szorongat.
Csak ez maradt minden vagyona.
Utazok a mélybe,
kísérőm egy szellem.
Ő nem egy lélektelen test,
hiszen dobog a szíve,
talán értem ver oly hevesen.
Aludni kéne már,
Reggel korán kelek.
Fejemben csak Ő jár,
Szívem érte ketyeg.
Száztíz a tábla,
ritka fák ága
szürkíti a képet,
sötét részletekben
világítja át
kevés fény az
autópálya matricát.
Ahol a víz az éggel egybeér,
a távolban hajó fénye látszik.
Talán egy albán kikötőbe tér,
míg a parton egy zenekar játszik.
Megy a vonat Budapestre,
sok száz ember zötyörög.
Sok száz ember telefonján
befordulva pötyörög.
Oszlik a felhő lelkem egén,
Kékülőben kisüt a nap,
Napsugarak melengetvén
Sebes, hideg két szárnyamat.