Tűz
Elnémult a határ, amint a városba ért,
Csak egy kósza szellő fújdogált hidegen.
Egyszerre csukódott be minden ódon kapu,
Tudták, hogy ő egy veszélyes idegen.
Ülj ide mellém, kedvesem,
nézzük mi ketten a vizet,
folyik előttünk csendesen,
eveződ szorítsd rendesen.
Az elsöprő szerelemnek
tüze emészt engemet,
nyoma sincs a fegyelemnek,
mely zabolázná lelkemet.
Mikor ősz lett a vasúti híd egén,
kilépett az utcára egy merész legény,
markában egy szál gyertyával lépdelt,
lángját lobogtatva Isten előtt térdelt.
Virág leszek néked, ha így szépnek találsz,
olyan színben mindig, mire a legjobban vágysz.
Leszek napsugár, ha te virág vagy nékem,
harmatos szirmaid velem úsznának a fényben.
Gyöngyharmatot iszom,
édes mannát eszem -
szívem: szerelem-szirom...
...sír, jajgat, retteg, ki még él, menekül fejét vesztve!
Forró parázs hull, zsarát perzsel, kínokat élők,
lángoló agancsok, szénné égett tetemek szerte.
Voltam a csúcson,
hol a magma a hegyekbe ér,
s szétrobbantja a kérget...
Síkfőkúti nyaralóban
töltöttünk egy hetet,
megnéztük, hogy vészelte át
ezt a kemény telet.
Hegyeken, völgyeken át,
Messze innen valami vár,
Táncot jár a délibáb,
Benne is őt látom tán.
Nyargal a tűz az avaron,
nem csinál kárt az ugaron.
Lúgosítja a savas földet,
úgy ad egy kis reménységet.
Porrá égne köröttünk a mindenség,
amikor megkondulnak harangjai
a végítéletnek
s eljön a végső óra:
feltárulnak a pokol kapui,
a világ pillérei pedig megremegnek.
Bent a szobámban
jó, meleg tűz ropog,
kint az őszi ködben
csendes eső kopog.
Nyomó és bánatos üresség,
tiszta semmi táncol némán.
Elfojtott bánathalom gyűlik
Az összetört, puha arcán.
Elfogyott a szó a szájról,
a csönd ciripel egy dalban.
Elhallgat a hang a tájról,
és elsüllyed a kés a vajban.