Titok
Akaratnál mélyebb érzés...
a szeretet meghitt féltés:
...talán csoda, vagy alázat,
nincs rá mindig magyarázat.
Álmodtam egy világot, mely talán sosem létezett,
nem szóltam, hallgattam, bárki bármit kérdezett.
Mikor rózsák nyíltak, lángra gyúlt fagyos szívem,
valós arcot öltött, mit gyermekként félve hittem.
Élet-halál forog, miként az orsó,
egymást váltják bölcső-koporsó.
Ez az élet... létünk kincse,
élünk, halunk aztán semmi sincsen?
szemed tüzében izzik a nappal
pőrén állok az ágyad előtt
szívembe fészkelt szerelmed hajdan
gyorsan lehúzom azt a redőnyt
Kék... csillogó szemed,
szirmon... felragyogó...
Szombaton olyat tettem
Huszonhárom esztendősen!
Kinek mondhatnám el?
Soha senkit sem érdekel...
Sötét erdőben barangolok bús magam,
semmibe vesző, gazos ösvényt követek céltalan
A megfejthetetlen
Táncol pilládon, krém-puha ágyon
nyárízű csókokkal hallgatag int.
Emléken libben, álomszín kertben
virághintából vágy-illatot hint.
Algoritmus a szívem, egy integrált áramkör,
amit sosem érthetsz meg, ha nem érzékelsz belém.
Lelkemen dezoxiribonukleinsavat old és tör
a kovalens kötés ízű képekbe szőtt remény.
Hamuvá lett, mint a kihűlt parázs.
Erős lelkemből a fénylő varázs.
Ropog lábam alatt a száraz ősz.
Sós könnyemet átmossa az eső.
A mesélő csönd
Kifinomul, hallgatag.
Minden nesztelen.
Talán sosem tudják meg az emberek,
hogy minden áldozatot értük teszek:
miattuk lettem kitaszított a Mennyből,
mégis forrnak irántam a gyűlölettől.
"Elkészült hát a mestermű,
tökéletes, mint egy óramű;
fogaskerekeinek folytonos forgása
hoz állandó változást a világba."
Köztudott, hogy azt tartja sok mendemondás, ősi titok, szent írás, motivációs forrás:
bármit is kérsz, azt megkapod. Kulcs a szívben, s várhatod, ha égő vággyal hithűen akarod.
Így hát: Kedves Univerzum! Néked üzenek pörögve (hátha nem váltok közben ürömre)
és erényes kérvényemben Téged arra ösztökéllek, most nézzen le rám a mindenséged!
mintha
a szerelem...
mint ha a féktelen
boldogság beteljesül
ebben a mélységben
csak a csend
csak az ámulat
csak a béke él...