Titok
gondolatgyapjak közt lelt a szürke hajnal,
s amíg betakartál,
kértelek számtalanszor, hogy még itt maradj
velem. nem akartál.
Szívem, nem tudom, mit mondjak.
Vár tán egy új holnap.
De sok édesanya
titkolja, hogy szenved,
szomorú vigasza
egyedül a gyermek.
Ahogyan érző szívem félreérted
Ötéves érzelem mindmáig rejtelem,
ötéves tarság, benne az örök fiatalság,
mi azóta is csalárdság,
csak nincs hozzá bűntárs,
illetve van, ki pótolná, erős nagyság,
de annak lénye nagyon más.
Ha mindenkihez te mész,
nem hagysz magadnak alkalmat,
hogy megnézd, ki megy tehozzád,
ha valamilyen okból kifolyólag
eltűnnél, elkallódnál.
Esik az ég könnye, siratja a Földet,
ellenséges erő ellene is törhet,
talán van, ki védi, rám is most már vigyáz
hatalmas szívével a megmentő gigász.
Micsoda titkokat rejt e nép,
eredetmondák, ringó regék
és tetszhalott álmaink
kihajtanak-e megint?
szétfolyó foltokban látlak
mégis megrajzoltalak
a félprofilod elnagyolt vázlat...
Susogó levelek
Egymáshoz érnek,
Csendben a szellőnek
Titkokat mesélnek.
Ekkortájt a sírkertekben járva
csodát láthat az, ki jól figyel.
Egy vén szellem sírok felett szállva
az élőkre jeladót szerel.
Egy szem varjú félve ül málló mészkövön...
Tisztára sepert, megkövült emlékek -
Csendben feltárul minden által rút ködön:
Csontok kúsznak elő - múlt üzenetek.
Akaratnál mélyebb érzés...
a szeretet meghitt féltés:
...talán csoda, vagy alázat,
nincs rá mindig magyarázat.
Álmodtam egy világot, mely talán sosem létezett,
nem szóltam, hallgattam, bárki bármit kérdezett.
Mikor rózsák nyíltak, lángra gyúlt fagyos szívem,
valós arcot öltött, mit gyermekként félve hittem.
Élet-halál forog, miként az orsó,
egymást váltják bölcső-koporsó.
Ez az élet... létünk kincse,
élünk, halunk aztán semmi sincsen?
szemed tüzében izzik a nappal
pőrén állok az ágyad előtt
szívembe fészkelt szerelmed hajdan
gyorsan lehúzom azt a redőnyt