Tiszavirág
Lángol az este a Tisza tükrében,
amikor fölé hajol. Lám, ölében
ringatja a hosszú, többéves álmot,
a megőrzött és felkínált ébredést,
a csekély gyönyört, pár óra létezést.
Ha egy napra más lehetnék,
én egy tiszavirág volnék.
Egy tavaszi reggelen felúsznék a víz színére,
kinyújtóztatnám szárnyaim a nap melegére.
Remény részeg rabja voltam,
ki folyton-folyvást álmodott,
sötétben vágyak közt álltam,
amíg pár percet rám áldozott.
Nyár van, zöldben úszik a part,
Izzón süt rá a nap tüze,
Folyók, tavak feléledtek,
Virágzik a Tisza vize.
Érted nem meghalnék
Hanem élnék melletted
S együtt veled
De ha nem is leszünk egyek...
Ólomsúlyú éjszaka nehezedik alá,
Fűzfa-magányos ember-óriások,
Felhőkbe nyúló határtalan határ,
Katonás sorban álló kockabetonok.
Tiszavirág életű sorsok
kapaszkodnak egymásba szorosan,
mint bókoló bogáncsok tánca,
s keringőt járnak tavaszi éjen.
Kiteljesedhet egy percben is az öröm,
amikor megérzed a saját bőrödön,
hogy egyszer úgyis visszaköszön
minden, ami kifér a csövön...
Az élet vajon mi és hogyan éljük?
A választ mindvégig, örökké keressük.
Csak boldogság lenne és szeretet?
Vagy csupa ármány? Ég veled, becsület!
Édesen mostoha
Nyári délután bennem sír az Ég,
eső permetez, dalba kezd a szél,
zizzenő levél félve halkul el,
amint sejlő éned felém lengedez,
maradtál, akit mindig várok én,
bár hozzám sohasem érkezel,
egy csodás, szép mosoly, akit
a napfény magához ölelt...
Hol van már a júliusi napfény,
a hullámzó tó, vidám kacagás...
...a néhány órának, szerelmi násztáncnak;
hamar befejezi a földi pályáját,
haldoklik boldogan a vízi párnáján!
Tudod, a tűz lassan elmúlik...
Látod-e a lángnak halványuló fényét?
Nesztelen épített falat a tél,
Érintésedben érzem hidegségét.
Valami ős-titkot
feszeget a hajnal,
perceit átszőve
lebegő morajjal.