Természetvers
Beöltözik a táj:
természet farsangja
adja a díszletet
idén januárra.
Hull a dió le a fáról,
Eljött az ősz csodaországból.
Keze barna, lába sárga,
Haja ezüst ködbe mártva.
Imádtam a régi patak partját,
a Nap égő, aranyló smaragdját,
amint végigkúszik a kidőlt fán,
ágas-bogas gyökerek foszlányán.
Szaténselyem fákon tavaszfuvallat,
harmatcseppek szőnek csipkevirágot,
szépségük tünékeny - földre hullanak,
nap ölel magához sok milliárdot.
Szél hullámain érkező emlék,
ölel, ringat a zöld végtelenség,
fák illatos virága hull reám,
dalol a madár május derekán.
Tarka szürkébe öltözött este,
Hágott a narancségbolt helyébe,
S ködpamacsnak nedűs, édes teste
Libbent lent alvó fáknak elébe.
Az éj sötétjében
Ragyogó csillagok
Sugárzó fénykörében
Ezüstösen csillog
Elvonult a vihar, üzennek az égiek.
Szivárványhíd alatt bújjatok át, emberek.
Odafenn a felhő esőcseppet szór még,
mennydörgés, villámlás, már csak egy rossz emlék.