Tenger
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
Virágoknak mezején
ott állok én.
Kitárt karjaiddal ölelnél,
és a szerelem tengerén
át együtt repülnénk.
Szántóföld árkai sziklákat teremnek,
Dinnye-nagy kövek, mik földmélyben hevertek,
Holdfény ébreszt egyet, leveti barázdát,
Határra kigördül, s öleli családját.
Vállamra száll az éjszaka,
mint forró, szürke, nagy madár,
mosolyog a hold a parton -
kinevet, szánalmasnak talál,
hallgatom a csillagokat -
mind fénybő, néma vitorla,
lámpavasnak támaszkodnék,
ha megvolna még a rúdja...
Hol csillanó kagyló-testek hátán csúszik lábam elé az éj...
...mint vihar a nyers habokat,
s a vágyakozás árvize önti
el kiéhezett tudatomat.
Kárpát-medence legnagyobb tava a Balaton,
ismertebb becenevén szólítva a magyar tenger,
hazánk egyik legszebb ékköve, nem tagadom,
minden évszakban szívesen jár ott ember.
Éjszaka kilábalsz a fövenyre
vacogó homokszem-sercegéssel,
áttetsző medúza-remegéssel.
Várni fog. Puha bársonyköpenybe
Sirályok szálldosnak az égen,
röpködve követik a hajót,
le-lebuknak a tenger mélyébe,
felszínre hozzák az ennivalót.
A víz tükre tündöklően fényes és sima,
A láthatár végtelen...
Látványa, mint egy szívhez szóló ima,
Már nincs bennem félelem.
Azúrkék, haragoszöld, türkiz, lila,
rohanó hullámok fodros tajtékja,
belétek bukni vágyik minden tagom,
s közben a sós ízt érezni ajkamon.
Sirályok szállnak a tenger felett,
Egy hajó repül az élet vizén!
Aggódva várnak rám a partokon túl
Jó anyám és jó apám.
Egyszer már láttam a tengert.
Igen, már ringatott.
Gondolat cseppen -
mily parány az ember!
Ami porból lett, az porrá is válik,
Nem ér semmit, itt marad,
Ezért nem a pénz vezérel.
Csak a szeretet éltet,
S a szeretetnek szava.