Tenger
Ciocan Paul Andrei (andrejmlotko)
Belebújok a könyvbe,
Hátrahagyok én mindent,
Belebújok a könyvbe,
Felépítem az embert.
Élet-halál forog, miként az orsó,
egymást váltják bölcső-koporsó.
Ez az élet... létünk kincse,
élünk, halunk aztán semmi sincsen?
Magányos szirten egy hableány
egyedül énekli bús dalát,
hullámok ölelik,
és hulló könnyeit
magába rejti az óceán.
Tegnap bent feküdtem a kádban,
eső kopogott az ablakon,
és én tudtam, hogy már nyár van,
és a víz az áramlatom.
A bizonytalanság tengerén hánykódva
Egy bizonyos partot keresek,
Miközben vitorlám a kétely tépi.
Vad, gyötrő hullámok közt
Magatehetetlen hánykolódom
Vad szirtek felé, hol a valóság rejlik.
...mint vihar a nyers habokat,
s a vágyakozás árvize önti
el kiéhezett tudatomat.
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
Virágoknak mezején
ott állok én.
Kitárt karjaiddal ölelnél,
és a szerelem tengerén
át együtt repülnénk.
Kárpát-medence legnagyobb tava a Balaton,
ismertebb becenevén szólítva a magyar tenger,
hazánk egyik legszebb ékköve, nem tagadom,
minden évszakban szívesen jár ott ember.
Éjszaka kilábalsz a fövenyre
vacogó homokszem-sercegéssel,
áttetsző medúza-remegéssel.
Várni fog. Puha bársonyköpenybe
Sirályok szálldosnak az égen,
röpködve követik a hajót,
le-lebuknak a tenger mélyébe,
felszínre hozzák az ennivalót.
A víz tükre tündöklően fényes és sima,
A láthatár végtelen...
Látványa, mint egy szívhez szóló ima,
Már nincs bennem félelem.
Azúrkék, haragoszöld, türkiz, lila,
rohanó hullámok fodros tajtékja,
belétek bukni vágyik minden tagom,
s közben a sós ízt érezni ajkamon.
Sirályok szállnak a tenger felett,
Egy hajó repül az élet vizén!
Aggódva várnak rám a partokon túl
Jó anyám és jó apám.