Tenger
Napfelkelte a tengeren,
de gyönyörű-szép látvány,
víz tetején terjed a fény,
mint valami szivárvány.
Hazátlanul bolyongok e tájon,
jobb élni a szelíd rónaságon.
Ridegek az északi, nagy hegyek,
kegyetlenül hidegek a telek.
Ha tenger leszel,
én a partja,
ha elragadnál,
én hullám rajta.
Fekete tengernek
homokos a partja,
de sokat sétáltunk
kedvesemmel rajta.
Óriás hullámok
nyaldossák a partot,
természet erői
megvívják a harcot.
A világi nyüzsgést kizárom.
Képzelet és álom
peremén a buzuki
gyorsuló futamai
elsodornak a türkizzöld tengerig,
hol a sziklagátat dagályok verik...
Belebújok a könyvbe,
Hátrahagyok én mindent,
Belebújok a könyvbe,
Felépítem az embert.
Élet-halál forog, miként az orsó,
egymást váltják bölcső-koporsó.
Ez az élet... létünk kincse,
élünk, halunk aztán semmi sincsen?
Magányos szirten egy hableány
egyedül énekli bús dalát,
hullámok ölelik,
és hulló könnyeit
magába rejti az óceán.
Tegnap bent feküdtem a kádban,
eső kopogott az ablakon,
és én tudtam, hogy már nyár van,
és a víz az áramlatom.
A bizonytalanság tengerén hánykódva
Egy bizonyos partot keresek,
Miközben vitorlám a kétely tépi.
Vad, gyötrő hullámok közt
Magatehetetlen hánykolódom
Vad szirtek felé, hol a valóság rejlik.
...mint vihar a nyers habokat,
s a vágyakozás árvize önti
el kiéhezett tudatomat.
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
Virágoknak mezején
ott állok én.
Kitárt karjaiddal ölelnél,
és a szerelem tengerén
át együtt repülnénk.