Téli álom
mézes mirha
illatfelhőben ülünk
lassan végigsimítasz a madaras papíron
szeretnék szólni hozzád
elmondani hogy a régi kertek illatát
az erdei utak fényfoltos fáinak mosolyát
rejtettem bele és néhány madulavirág
színű mézédes délután ígéretét...
Beteljesült a téli álom,
legszebb perce a karácsony.
Hála Istennek! Mert magányom
ma egy napra elodázom.
A múlt, mint nagy sziklafal, a tényeket őrzi rég,
Meg a régmúlt történéseit nagyon védi még...
A múlt orma csak fel, olyan nagyon magasba tör,
Kutakodás közben a saját magányom gyötör...
Mókusfélék családjába
tartozik a mormota,
hegyoldalba üreget ás,
bevackolódik oda.
Hiányod éget, mióta nem vagy,
Tűnő álmomban kezed szorítom.
Érzem, a tiéd hirtelen megfagy,
Megperzselt lelkem ezzel gyógyítod.
Két pici hópihe szállt ide rám.
Nézd, anya, mily csini lett a ruhám!
Dirmeg-dörmög medve koma,
gumimaci a vacsora.
Az udvaron föl-, s lemászkál,
nincs jobb étel most a háznál.
Fénylő hó szitál,
Dideregnek a csillagok,
A Hold meg-megáll
Bámulja ahogy ballagok
Pihen minden szív
Alszanak a merész álmok
Hajnal hangja hív...
Hógolyózni jaj de jó,
rikkantott a hómanó.
Fenyőfákon táncot járni,
Lányka nyakba havat rázni,
Téli éjen, téli tájon
Lovagolni holdsugáron,
Fagyos széllel bújócskázni...
Fehér sipkát húzott
udvaron az oszlop,
beköszöntött a tél,
hópaplant is hozott.
Életünk hajnalán találtunk egymásra.
Gyerekek voltunk csupán,
két ártatlan gyurma,
és épp csak játszottunk kicsit.
Pár napig csak, de mindig
reggeltől estig, mindig ugyanott.