Tél
Mint az eső a ködben,
mint templom nagyváros zajában,
tollpihe fehér tél havában,
az ember rá-rádöbben,
holnap-talányba mind belevész.
Fagy foga villan,
szél muzsikál,
hópihe csillan,
szerteszitál.
Egy téli hajnalon
Szól igazi, halk dalom.
Szeretlek nagyon.
Miau, miau, nyavalyog a macska,
Miau, miau, én is nyavalygok,
Pedig macska nem vagyok,
Bár van itthon tej meg kifli,
Miért is mennék akkor én ki...
Miért nem hull a pelyhes hó,
mert lustálkodik Holle anyó.
Egész nap csak netezik,
estére meg elalszik.
Hópihe szállong, most szunnyad a tél,
csobog a csönd, nézd, szelíden alél.
Békés az erdő, álmodik a rét,
csordogál nyála, édes, mint a méz.
A hóvihartól elmosódott lett, és kontúrtalan a tájék,
És úgy nézett ki, mint egy naiv festő kezdő, korai műve.
A nagyon hulló hóban néha tán` átlátszott az ég-kék,
De bizony nem sokáig, hó lett mindennek a fedele.
Kandallójában tűz réges-rég nem égett,
lábán érzi, milyen messze ballagott,
nem hitte, hogy mind ily dermedten ér véget,
és kihunyni lát majd oly sok csillagot.
Hófehér vasárnap
kergetnek a vágyak,
síelni nem tudok,
szánkózni akarok.
Álmodik csendben
hópihe párnán,
olvad a szívem
ily csoda láttán.
mínuszok látszat lét
boldogság temetem
lehelet kacskaring
tűrt idők fegyelem
távolság csillagév
elfojtott érzelem
nem a tél sem a hó
nélküled vétkezem...
Hófehér pelyhek hullnak az égből,
apró kis csodák, virágok jégből.
December könnye angyalok szárnyán
száll le a földre, sok ember hálás.
Lesz még "nemulass"
Tél szele fú még,
fázik a sál.
Hó hideget kér,
álmodni kár.