Tél
Álruhában jár a tél.
Szakadt kaftán térdig ér
Tél Úrfin.
Szürke, lucskos, opálos a szendergő világ,
kéményekből pipálnak az ében füstkarikák.
Eltűnődve hallgatom a csendet, zord tél les be,
dúl-fúl, párbajt vív, hol dérrel-dúrral áll lesben.
Kaptat a hóban
két kicsi pej ló,
koppan a jégen
nyolc kicsi patkó.
Ó, hogy ragyog a néma, hófedte róna,
békésen szundít a berek és az óhaj.
Olyan káprázatos, varázslatos, békés...
Erdő csupaszon,
Sok-sok kóró is fázik.
Ágzörgős hideg.
*
A kis napsugár
Csak reszket hangtalanul.
Hol vagy, merre jársz, bársony hófelleg,
bús tekintetem mélyen, némán messzi mereng.
Úgy hiányzol te, hegynyi hóbunda,
nézd, integet a szél, várni ő is elunta!
Tavasz
Még hidegen fénylik a füstszínű reggel,
még hószagú harmaton siklik a Nap.
De érzem szívemben a rügy fakadását,
amint lelkem tüzével megsimogat.
Reszket a Hold, nagyon sápadt,
a csillagok is mind-mind fáznak,
süvít a szél bősz haraggal,
zúzmarát lehelt a hajnal.
romlása...
Süvítő, hideg szél
Sapka mentén fülbe tér.
Juj, úgy érzem, hideg,
Jaj, míg hazabiciklizek.
...Szürkületbe süppedve nézem, hogy sötétülnek
az árnyak, s nyúlnak el a nyers havon.
Cinege: Csuszka szomszéd, úgy fázom!
Mindent hó fed. Élelemre vágyom!
Csuszka: Tél van. Dermesztő, zord hideg,
hol lehet egy kis mag, csak egy csipet?
Latyak telünknek elmúlott keserve.
Hamar tavasz fakaszt bazsalyt pofánkon
megújulás vigalma közepette.
Örömködünk a hőfokváltozáson.
Ködpaplannal betakarva
álmodik a kis barackfa,
ágain megannyi virág.
Tompa a Nap, szinte fázik,
felhőt kísér háztól házig.
Csupasz ágon fázós madár
tollászkodik: hol van a nyár?