Tél
REGGEL I.
Aranysugarak
szöknek, lassan szemeit
nyitja a város.
Öreg ház fapadlásán
lyukacska tátong,
sárga mellű cinegék
búvóhelyét látom!
...
felkerül a kabát, sapka, sál is.
Aprókat kortyolunk forralt borból,
szívünket megnyitjuk karácsonykor.
Hófödte táj, jaj, nagyon szép,
ahogy a havon csillog a fény,
egy kicsit ezüst, egy kicsit kék,
kár ide szó, minden beszéd.
fehér csend tekint
fagyos teret kint
lapátol a szél
még remél a tél
Messze már a forró nyár,
nyomában elmúlás, ősz jár,
ősz után a tél kocog,
szép szerelme után zokog.
Dió pottyan,
potyog már,
elbúcsúzik,
el a nyár.
Az erdőben esteledett,
Jankó is elcsendesedett,
két kezét imára fogta,
ahogy minden este szokta,
imájában azt kívánta,
teljesüljön az a vágya,
hogy reggel, mikor felébred,
nem hisz a saját a szemének...
Jól néznek ki ezek a sík-virágos területek,
Csak a látványt, óh, ha nem szaggatnák a magas hegyek.
Változik a világ, változik is minden,
változnak a körülmények és az élet.
Régen minden jobb volt, jobb volt az életem,
mostanra már megtört, nincs a régi énem.
(bokorrímes)
Ültem egy padon, szemben lángfelirat lebegett...
Veled fekszem, Veled kelek életre.
Valóra vált szívemnek tavasza,
Frissülő lomb közül Neked szól éneke,
Rólad mesél a kis cinege szava.
Aszott szőlőfürtöt rohaszt a magány,
a hold fényénél szeme színe kék,
kopár faágak közt gubbaszt egy madár,
mozdulatlanná dermedt a vidék.
Szállingózó, törékeny hópelyhek
Kergetik egymást a szellő markában.
Az örökké fagyos tél birodalmában
Lángvirág lobban jeges szívemen.
Májusi tél margójára
Bolond ez a világ, ezt azért elmondom,
ki kell hát, hogy mondjam, magamba nem fojtom...
...Tél úrfi ténfergett ingben és gatyában,
benne volt a sztori - Blikkben és Kacsában...