Tél
Egy reggelre a hó alól
A kertben kinőtt Hóapó.
Szomszéd bácsi piros sálja
Volt megkötve a nyakába.
Ne vacogjon fagyos szélben,
Ne csúszkáljon hóesésben,
Várja Önt a napfény hona,
Nyugodt, csendes percek sora,
Víz, oázis ötnaponta!
Ködpaplannal betakarva
álmodik a kis barackfa,
ágain megannyi virág.
Tél, tél, fagyos tél,
álmában zenél a szél,
hóbuckákon szaladgál,
kabátokba bebujkál.
Hideg tenyerét nyújtotta felém,
s gavallérosan bemutatkozott:
- Kézcsókom, hölgyem, Február vagyok! -
és fogát kimutatva átadott
hírnökként egy csokor hóvirágot.
Búcsút int a Nap fakó palástban,
s a hegy mögé rejtőzik álmosan,
sápatag mécsek gyúlnak az égen,
Hold bukdácsol a felhőbuckákon,
árnyköpönyegbe bújnak a bokrok,
kutya vonyít valahol a láncon.
Fenn, a havas hegyoldalon
három hóangyal kacagott,
az egyikük önfeledten
piros sapkát próbálgatott.
Téli csodát
hozza a szél,
távoli szán,
még ma elér,
gyermeki szív
nyitva, ha kell,
titka, ha hív,
légy ma közel!
Hóban a felleg, ébred a hajnali táj,
hóban a lelked fedd be, ha annyira fáj!
Tavaszidéző volt az április,
fények cikáztak a fák között,
és porosan csoszogva jött a nyár,
mely távol még, de mégis oly közel,
és már éreztem ahogy szúr
a fehér forró vakító homok,
és selymes fátyolként megült
a macskakövek kopott ráncain.
Tavasz
Még hidegen fénylik a füstszínű reggel,
még hószagú harmaton siklik a Nap.
De érzem szívemben a rügy fakadását,
amint lelkem tüzével megsimogat.
Pilinszky soraira
"Holott a semmi van jelen,"
ha halántékon hasogat az ideg,
csak egy pontra fixálok a szőnyegen...
Csillagfiú, csillaglány
hintázik egy fenyőfán,
gyertyafényes decemberben,
hangulatos téli esten
díszbe borul a szobám.
Éjjeli kékben
fürdik az éden,
száz kicsi csillag
fényeket önt,
sok pici bársony
száll piheszárnyon:
zúzmara repdes,
tél beköszönt.
Nyüzsgő lurkók sziporkáztak,
piciny praclik megformáztak,
helyén van már hideg-fejem,
illeszkedik hó-testemen