Tavasz
Úgy vártalak, Tavasz!
Heteken át tartó ittléted helyett
fel-felbukkansz
egy-egy kósza helyen?!
Itt vagy és itt vagyok,
Elért fényes napod tavaszon.
Mint teremtő ígéret melegíted lelkemet,
Mindenségem eltelik és eggyéválón téged szeret.
A nyárfavirág fehér,
a napsugár már csábít,
bódít az illat, elér,
tavasznak vége ámít,
meleggel, fénnyel érzed
érintését a nyárnak,
aztán fellegből képzett
esőgyöngycseppek várnak!
Ez a reggel most más, ha az ablakon
Kinézek, talán már nem dorgál hideg,
A köd, a szürkeség nem néz rám vakon,
- Vállamra ültek új remények, hitek.
Zsenge, kócos tavasz fürge lábacskákon
csintalan nyargal át tél-tépte lankákon,
rügyek illatától lassan józanodik,
kopasz barkabuksi rögvest gyapjasodik
Színekkel, szirmokkal
idézi a tavaszt.
Új élet reménnyel
egy évet sem szalaszt.
Nemrég a tél didergő lehelete
szorította a megduzzadt rügyeket,
ma már puha párákat sóhajt a föld,
s madarak igazítják a fészkeket.
Lombkoronák lengedeznek,
Madárkák is révedeznek,
Ücsörögnek faágakon,
Örömükben fütyörésznek,
Mert a Nap is ott, fenn ragyog
Szép tavasznak idusán.
Kint az utcán
Zöldellnek fák
Ragyog az ég
Tavaszodik
Tavasz virág
Benne élek...
Télikabátján
kreppselyem álmát
csillanó fényár
megkoronáz.
Láttam a tavaszt,
kamasz-lány termetével
amint az utcán suhant gondtalan.
Megállt egy percre,
megcsillant a szeme a sötétben.
Haját könnyedén himbálta a szél...
talán visszanéz.
Csipásan, de ébred a tavasz...
(Leoninus csokorban)
Kibontja magát lassan a természet, és elballag a téli enyészet.
Igaz, volt már ilyen máskor is, de majd visszaállt a régi... értünk csakis.
Körbe-körbe nézek, és lám, a határ, ha lassan is, de színesedik már.
Méregzöld mező,
nefelejcskék ég,
madárcsicsergés,
illatos lég...