Tánc
Szerelmes szívem kergeti szívedet,
magányomban fogom meg gyenge kezedet...
Érzed, Kedvesem, mennyire szeretlek?
Ne hagy el engem, csak arra kérlek,
szoríts még egyszer, hogy tudjam, érzed!
Mit ér a hang,
mely némaságba fullad,
mit ér a szó,
mely hazugságot hullat?
Megkezdődött a farsangi bálszezon,
forralt bor gőzölög az asztalon.
Mulat a társaság apraja, nagyja,
minden asztal magára van hagyva.
Van egy duci kismalacom,
mindig fáj a lába,
nem tudom, hogyan jön velem
szilveszteri bálba.
Kristálypalotában jártam -
a Hold orcája ragyogott.
Körülzsongták lelkemet
finom, költői dallamok.
Itt állok, könnyben a szemem,
Hiányod gyötri meg szívem,
Táncosként szép, fehér színbe
Öltözött gyötrődő lelkem.
Az égben fenn, ott,
ahol táncolnak az angyalok,
és könnyű lépteiktől egy csengettyű
meg-megszólal,
ott, ahol minden fénylik és ragyog,
ott, ahol laknak a holtak...
Mindenszentek ünnepén
Mint egy porszem, amitől könnyezni kezd a szem,
Lelkemet úgy sebezted meg.
Mint egy fülsiketítő hang, melytől fáj a fej,
Hiányod nyilall szívembe.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
A napocska felkelt, szépen felöltözött,
elkezdte táncát a felhők fölött.
Aranyszínű haját szétosztotta,
jusson csak belőle mindenhova.
...egy párra néz minden személy.
Forr a levegő, feszít a vágy,
felperzsel, mint a leghevesebb láz.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Egy pár táncol a tengernek homokos partján,
mellettük szalad el egy szőke fürtös talány.
Épphogy rájuk pislant, elraktározza a látványt,
előhírnök - másé, vagy csodálja apát, anyát!
Lennék én mozdulatlan marionett,
neked fogalmazott magasztos szonett,
rejtett csendedben én volnék a lárma,
reggeli napsugár, mi körüljárna.
Teste nyugszik a földben,
de a lelke a női öltözőkben.
Kihasználja, hogy nem látják,
ez számára az igazi Mennyország.
Szélúrficska fodrot ráncol
szép Tótündér szoknyáján,
hullámokat felkorbácsol,
amíg ropja a táncát.