Szorongás
Biza, én ma nem alszom.
Úgy lesz, ahogy én akarom:
Anya mesél vagy százat,
én meg kerülöm az ágyat.
Van az, amikor úgy szívből,
igazán... és van, amikor nem
vagyok több - csak egy lány
az utca túlsó oldalán, ahol a
falakról édes füst csorog, az
utolsó slukk a legjobb dolog -
mondd, minek is legyünk
boldogok? Kinek kell a folytatás...
Üzenet száll, jókívánság, de válasz rá sehol,
mindenhol csak ez a baljós csend honol.
Megsértődött tán? Baja esett?
Nem tudni, hisz néma a felelet...
Kedvelnek páran, azt hiszik, engem,
de nem.
Én csak magányosan őrlődöm itt benn,
te nem.
Ma végre szabad leszek,
vörös tintával ünneplem,
befestem vele a padlót is,
igaz, nem látja a szemen.
Sötét, magányos, elkorcsosult rém
rágja zilált lelkemet...
Ül
s csak hallgat,
szó nem jön,
a hang néma,
a levegő is csak tolvajként jár ki-be,
a könnyek viszont záporesőként hullnak
bele a végtelenbe.
Kezem szívem ritmusára remeg,
Tudom, testem is épp olyan beteg,
Mint fejemben a mű gondolatok,
Melyekbe nap mint nap belehalok.
Amikor rácsok híján
mégis... börtön otthonod(!)
- bárcsak - közben
szemed lehunyod...
Mi történt, akkor még nem értettem!
Miért most, és miért pont velem,
miért vagyok csüggedt és erőtlen,
aki egykor voltam, hová tűnt hirtelen?
amikor csak tűrsz...
amikor csak hallgatsz...
Gyűlölöd a magány minden percét,
Amikor nem ér inger, nincs beszéd,
Először leszel együtt önmagaddal,
Eddig másik valóságba menekültél.
Bárcsak mindig részeg lennék!
Ilyenkor énekelnék, zenélnék.
Máskor csak fáradt vagyok, kedvtelen,
legtöbbször szorongok, félek és szenvedem.
...mindig csak vétkezem.
Bántott a világ,
én pedig bántom magam,
szomorú minden szavam.
Lelkem cseppenként folyik ki,
a szellemem egyre szomjasabb.
Túlvilági démonok nyáladzanak...