Szonett
Pehely-lepelben ébredő reggel
csendedet csenem mosolyba zárva,
suttogó léptek, gyermeki hévvel
szemem emelem szívemet tárva.
Apró hópihék szitálnak szememből,
majd mosolyráncba ülnek felolvadva.
Szívem feladata, hogy összerakja,
ezer mozaikot hordoz lelkemből.
Hogy mardossa szép szemem szép világát.
Megtiporja, és talán még rá is ül.
Majd, mikor teste teljesen felhevül,
Béke helyébe a jajvészt kiáltják.
Az éj a hajnalt hűs csókkal keltette,
s esti álmaimban te is így engem,
pár szentjánosbogár arcod festette
egyenest a Göncölszekérrel szemben.
Tétován suhan képzelet fonala,
átszőni akarja lelked zegzugát,
hajnalhasadás keskeny kis vonala,
szirmok széttárják káprázat kapuját.
Feszült a lelkem, nem találom helyem,
A nyár útra kész, vele vész reményem.
Készülnek a fecskék... én is szeretnék.
Bármilyen messzire... velük repülnék.
Amit szívemben őrzők...
Egy csodaszép, nyári, csillagos éjben
Ültem egyes-egyedül az erkélyen.
Merengve a csillagokat fürkésztem,
Mily rövid az élet, tűnődve véltem.
Sírós egy nap...
Alkonyodik, múlik egy hasztalan nap,
Szívem fáj, lelkem sivár... sírós egy nap.
Fejemben nincs épp gondolat - üres, kong,
S felcsillan az égen ezüst holdkorong.
Ánizs-illat jár szunnyadó szobámban,
Lámpásom is csak egy szikrányit villan,
Odakint két kabóca zenél párban,
Míg a Hold tánca arcomról elillan.
Hogy mi vagy nekem, világom csillaga,
talány marad, ha csak csended írod rám.
Halk fohászokat hiába mantrázok,
Kendőzetlen vágyak fáznak a szélben,
Csak csend van, választ sehol sem találok,
Némán kiáltok nappal, sírok éjben.
Lucsok lepi a tavaszt váró tájat,
Néhol kukucskál egy-egy őszi levél,
Az évszakok közti szokott rend várat,
Ám a madárdal kikeletről mesél.
Érted imádkoztam éjjeleken át,
lelkemmel hívtalak, mert az ismert.
A nappalokon csak lassan folytam át,
s vágytam, hogy mi hiányzik, felismerd.
Mit mondhatnék az év utolsó napján?
A régi dalok már elhangzottak;
mit hajdani Nagy Tollak leróttak,
minden halló fülben muzsikáltak már.
József Attilának... szeretettel
1.
Mert adni akartál, adsz hát tanácsot.
Kiszolgált lelkedbe marva, íratlan
csendben, apának nevezted, ki halkan
messzire indul, itt hagyva családod.