Szonett
A teremtéshez szükséges lenne a mű és fí,
de ki sötét kövét ülteti, nem lesz művészi...
Finom műanyag borítja egy kis csipetnyivel,
műgonddal érlelték a fináncok, mindegy, mivel...
Megváltoztattad az életem, tévúton jártam,
megjelentél, ahogy egy Angyal, csak álruhában.
Berobbantál váratlan... Akár, mint egy meteor.
Egy olyan leányt találtam, akit máshol sehol.
Ez egy rideg valóság, vagy egy átkozott
Rémálom, ahova az ördög áthozott?
A vágy kopott, vagy hát csak semmit sem lát át,
Melegágyba ülteti kertész az álmát.
Búcsúzik és elköszön a forró nyár,
Nem forog a napraforgó feje már.
Kezdődik az őszi színkavalkád,
Csendesen csobog a kerti kaszkád.
Könnyes szemmel...
Az életem utcáit gázolom,
Nem számít, melyik oldalt választom,
Felettem az ég csak néha ragyog,
Morc felhő takarja, lelkem vacog...
Amíg volt drága Édesanyám nekem,
Szeretetben fürösztött, nevelt engem,
Mindig elűzte Ő minden kételyem,
Szükségét semminek sosem éreztem.
Szeretethiány
Szeretethiány... ha észre sem vesznek,
Mindenütt, minduntalan nélkülöznek.
Szíved fáj, kutat, talán rossz úton jársz?
Pedig csak pillantásra, mosolyra vársz!
Pehely-lepelben ébredő reggel
csendedet csenem mosolyba zárva,
suttogó léptek, gyermeki hévvel
szemem emelem szívemet tárva.
Apró hópihék szitálnak szememből,
majd mosolyráncba ülnek felolvadva.
Szívem feladata, hogy összerakja,
ezer mozaikot hordoz lelkemből.
Hogy mardossa szép szemem szép világát.
Megtiporja, és talán még rá is ül.
Majd, mikor teste teljesen felhevül,
Béke helyébe a jajvészt kiáltják.
Az éj a hajnalt hűs csókkal keltette,
s esti álmaimban te is így engem,
pár szentjánosbogár arcod festette
egyenest a Göncölszekérrel szemben.
Tétován suhan képzelet fonala,
átszőni akarja lelked zegzugát,
hajnalhasadás keskeny kis vonala,
szirmok széttárják káprázat kapuját.
Feszült a lelkem, nem találom helyem,
A nyár útra kész, vele vész reményem.
Készülnek a fecskék... én is szeretnék.
Bármilyen messzire... velük repülnék.
Amit szívemben őrzők...
Egy csodaszép, nyári, csillagos éjben
Ültem egyes-egyedül az erkélyen.
Merengve a csillagokat fürkésztem,
Mily rövid az élet, tűnődve véltem.
Sírós egy nap...
Alkonyodik, múlik egy hasztalan nap,
Szívem fáj, lelkem sivár... sírós egy nap.
Fejemben nincs épp gondolat - üres, kong,
S felcsillan az égen ezüst holdkorong.