Szomorú szerelem
Virágunk végleg elszáradt,
Szél görgette hamu mindaz, ami megmaradt.
Az éjszakákat mégis miattad várom,
Mert hozzád húz egy újabb álom.
Jöttél s
elsuhantál.
Semmiből tűntél elő,
reményt ébresztettél,
értelmet adtál egy szürke létnek...
Kalitkában ketten éltünk,
Szabadsággal telt kilétünk.
Már mindenünk megadatott,
Mégis pokolra kárhoztatott...
Van egy ház, amiben élek,
Sosem lakták gonosz rémek.
Régen Te is itt éltél velem,
Te voltál mindig mindenem!
Mézzel csepegtettél,
Szavakkal kecsegtettél.
Áldottam becses neved,
Kortyoltam hazug leved.
Az elvesztett hírnév, és az elvesztett barátok
A történet úgy kezdődött:
én voltam a központban.
Mindenki engem tisztelt,
a kiskirály sem élt jobban.
Éjjeli gubanc a ködös szemtükörben.
Tévedjünk el tölgyerdőd mély üregében.
Úgy féltelek Téged,
Mi lesz most Véled?
Külön út, külön lélek,
Mégis egy a cél, félek!
Jobb kell tőlem?
Keress és találj...!
Rosszabb kell nálam?
Bocs, hogy más a vágyam...
Egy percre megállt az idő,
egy percre szerettelek,
egy percre hatott vonzerőd,
egy percre rabul ejtett
a tekinteted.
Arcomon szomorú könnyek erdeje,
Megszédültem, székre ülök, ideje...
Csak nézek magam elé, és nem értem,
Hogyan tűnt el minden, miket elértem...
Szerelemnek tűzóceánja,
szívem forrón izzó dobbanása.
Gesztenyefák árnyai alatt
az őspadnál jártam délután,
átölelt a régi hangulat,
elmerengtem egy dal ritmusán,
...és valónak véltem fényeket,
- igaznak hitt furcsa pillanat -
képzeletem játszott csak velem,
mert a padnál Téged láttalak.
...Minden értékemet levetted...
Megcsupaszítva hagytál el,
Többé már vissza se nézel...
Csöpörög a víz
A fenti, magas égből,
Volt már azért
Szebb vasárnapunk.