Szomorú karácsony
Az ünnep közeledtével elmerengek,
milyen jó lenne, ha itt lennének, kik már messze mentek.
Szomorú karácsony
Itt a karácsony... és megint egy év mögöttünk,
egy újabb, mióta elmentél, s nem vagy közöttünk.
Repülnek az évek, ám hiányod még mindig fáj,
s nem múlik el ez az érzés... éltünk végéig tán`.
December első napján, hideg téli időben
A jeges szél arcomat boronálja, miközben
Városunk Főtere felé visznek lépéseim.
Ahol adventi sürgés-forgás látványa fogad.
Hideg az este, havas a táj,
egyedül vagy; ez fáj.
Az ablakon át bámulod, s látod
a házakba beszökött boldogságot.
Itt állok a csodára várva
és egész nap azon töröm a fejem,
mit tehetnék, hogy mosolyod lássam,
hogy szebbé tegyem a Karácsonyt neked,
de könnyes lesz szemem,
mert zsebeimet turkálva
hasztalan keresek nem lelek semmit sem...
Ő dülledő szemekkel bambult ki a farácson
hiába vittem neki bort a karámba -...
Mikor a fenyőfán gyertya gyúlt,
a földre éppen bomba hullt,
és szép lett a karácsony éjjel,
- hófehér hó, terítve vérrel.
Fenyőillatba bódult az egész város,
az utca köve ugyan hólétől sáros,
de bent gyertyafény játszik az ablakokon,
senki se jár odakünn az utcasoron.
Elcsendesült a kis város e csodás esten,
Karácsony hangulatát hiába keresem,
Egymagamban ülök megterített asztalnál,
Szeretteim távol, magányosság nagyon fáj.
Karácsonykor minden fény kigyúl, kívül-belül egyaránt.
Öreg ház üres már,
Elment,
Nem hív többé már,
Mint a jó tanár,
Dalolt, mesélt,
Míg tartott a nyár,
Kispadon ülve mi is...
Karácsonykor már nem vagy
Nézem a karácsonyfát,
Mely nélküled oly sivár.
Te hoztad örömmel nékem,
S bánatot raktál alá.
Távol a hajdanvolt jótól,
Várakozás helyett félelemmel telve,
Lemondva csókról és szóról,
Helyem a nagyvilágban sehol sem lelve
Évtizedek óta nem vagy, Mama!
Még szinte hallom ahogy kiáltod:
Büdös kölök, rögvest gyere haza!
Én mindig hazamentem, tudod.
Boldognak kéne lennem,
hisz közelednek az ünnepek,
az én szívem mégis a fájdalomtól beteg...