Színház
Itt állok, könnyben a szemem,
Hiányod gyötri meg szívem,
Táncosként szép, fehér színbe
Öltözött gyötrődő lelkem.
Állok a színpadon.
Millió fénysugár
csillogó szemembe
gyors utat talál.
Létünknek színpadán csengettyű csilingel,
előadás indul - vágyakhoz bilincsel,
jelmezek színesek, arcunkon furcsa máz,
tapsvihar lelkesít - legbelül ég a láz.
Felvette fekete estélyijét az ég,
S millió csillogó ékszerét.
Nyakában lóg a holdvilág,
Színházba készül a világ.
Rohanva, átlépve az időt és a falakat.
Várva, hogy csak játszva élem az élhetetlent.
Kétkedve, várom el és követem a javakat.
Mérve, mérlegelve, mérem a mérhetetlent.
Színésznek lenni: olyan, mint egy álom,
A színpadon állva átlépünk a világon.
Egy pillanatra eltűnik mindennapi életünk,
És varázslat lép helyébe, mit együtt újra átélhetünk.
Kihunynak a fények, a színpad sötétbe borul.
Egyedül marad, a játék most csak neki szól.
Eljátssza mit gondol, érez,
hisz a színház az élete.