Szeretlek kedvesem
Boldogság kék madara,
Merre jársz, merre szállsz?
- Fészkünk nélküled üres!
Párod hiába üzen
Szél borzolja deres hajunk,
most még karolsz, ma még vagyunk,
szép a remény - Isten adta -
gyermeklelkünk csitítgatja...
Szeretlek,
ahogy tavasz a tobzódó életet,
amint játszik vele millió képzelet,
ahogy a nyár az arany búzamezőket,
mint éhező a szívből adott étket,
ahogy az ősz a bronzszínű köntösét,
megőszült fa minden lehullt levelét.
Szememmel szeretlek
a legtovább,
mikor már elcsitul,
nyugszik a láng,
mikor már alábbhagy
a forróság...
Szíved szívembe zárva,
Bennem teljesül álma.
Az álmok csillogó kalitkájába,
Lelkem karoló fogságába.
Hangtalanul is szeretlek,
Bár lehet, hogy úgy érzed,
számodra eretnek
módon keveset beszélek.
Reggelre meghalt az éj,
És elfelejted, mit adott neked.
A múlt csak álom, ne félj
A jövőtől, csak játszik veled.
Szemed tükrében látom a gyengédséget,
A lágyan ringatózó mélységet.
Fény csillámlik tekintetedben,
Mi csodát áraszt lelkemben.
Egy őszi napon a belváros közepén jártam,
S szembejöttél velem hosszú, barna ruhában.
Olyan jó téged szeretni,
igencsak könnyű vállalás.
Felesleges mást keresni,
értelmetlen a megcsalás.
Üresen konganak a szavak hozzá,
hogy leírjam velük azt, mi köt Hozzád.
Sokkalta jobban ismersz önmagamnál,
hibáim látod, mégis elfogadtál.
Nekem többé nem kell más,
Te vagy a boldogságforrás.
Kitartani melletted örökre,
Szívem ezt már eldöntötte.
Gyökeret eresztettél bennem,
Éreztem, érted kell küzdenem.
Óriási, nagy fa lettél,
Lelkemben békét leltél.
Szerelem
Szeretlek Téged!
A szívem és a lelkem egyet érez,
hogy mindennél jobban szeretlek téged.
Szeretem a mosolyod és szeretem a szádat,
szeretem a szemedet, minden pislogásod.