Szeretet
Néhányan már megbántottak, s csalódtam sokakban,
Ezért lassan magam köré egy nagy falat raktam.
Azt akartam, hogy ezen senki se juthasson át,
Hogy ne okozzon ezentúl senki se csalódást.
Az én anyám
csak egyetlen szál virág
napfényes szellővilág
pacsirtadallamán.
Esős ez az anyák napja,
Óriás vízcseppek hullnak arcomra,
Elfedik bánatos könnyeim,
Mely a hiányotok miatt hullik.
Búcsúzni jöttünk... vagy mégsem?
Búcsúzni jöttünk... vagy mégsem?
Elkísérünk téged,
Hogy utolsó földi utadon egyedül magad ne érezd.
Hisz sosem voltál egyedül,
Boldog hangod a lelkünkben csendül,
Segítőkész, kedves lényed,
Barátságod, önzetlenséged.
Mélyen barázdált árkot ás testemen az idő,
a lenyugvó nap szárítja, öntözi a májusi eső.
Az ész kószál... a szív sem pihen,
mindenki fut, rohan, siet.
Kérlek, figyelj rá
Kérlek, ülj mellé, ha maga elé réved,
ne sajnáld el tőle szaladó idődet,
lehet, hogy nem kér, nem szól, mi bántja,
nem akarja, hogy terhed legyen magánya,
hallgatagon, mégis vár egy érintésre, egy biztatásra.
Pislán égnek a naplemente-gyertyák,
felhőcsipkék szakadnak le, kozmosz-ködök,
fénylő párakendőt kapnak a néma fejfák,
- pár angyalszárny a hantokra öltözött.
Írnom kell, mert ismét elkapott az ihlet,
évtizedek óta csak tettekben hiszek.
Háborgó világunk nem hagy nyugodni,
féltem gyermekeim magukra hagyni.
én mindig kilógtam a sorból
mint az alfák közt egy skoda
eldobott mindegyik
pedig azt mondták egy csoda
csoda ez a barátság
és hazudtak hogy őszinte
hogy feljutunk a tetejére
de valójában csak a földszintre...
Magam rovom az utcákat,
nem tart velem, csak a látszat.
Avar csendjében a holnap
tartogat még szebb napokat.
Az én kutyám
Ő az, aki mindig hű,
ő az, ki feltétel nélkül szeret.
Ő az, kinek lelke van,
ő az, aki begyógyítja sebed.
E világom ideje
életem értelme,
tudásnak titkait
tanítsd meg örökre!
Kék... csillogó szemed,
szirmon... felragyogó...
Amikor én kislány voltam,
Babakocsit tologattam,
Babáimat fésülgettem,
Szép ruhába öltöztettem.