Szeretet
Rezdül a csendem a háttérben,
gondolatom száll, kering,
nesztelen mozdul, félénken
téged idéz meg rendszerint.
Tegnap nézegettük éppen
azon a rólunk készült képen:
apa és anya két szélen,
én meg mosolygok ott középen.
Megyek hozzád, ha úgy érzed, segíthetek...
homlokodon bánatfelhő, add a kezed,
ha a lelked kétség gyötri, mondd el nekem,
ha bánt a sors, rossz a kedved, oszd meg velem!
Fura egy világban élünk
Kezünket szalag köti máshoz
Mégis van hogy elengedjük
Vajon még felvehetem? Hányszor?
Mielőtt álomra hajtanám a fejem,
gyökereket ereszt gondolatod bennem,
átível lelkem határán, át bérceken,
megbújik szavaimban, történetemben.
Nevetve élek,
mögöttem árnyak,
most már nem félek,
elmúlt a bánat.
Ezerszer megbocsájtok,
ugyan ki számolja már,
hol tartok, hányszor fájok,
mégis megbocsájtok én!
A hajnal csendesen átkarol
Emlékeink összesimulnak
Vágyaink összefonódnak...
Éjjeli gubanc a ködös szemtükörben.
Tévedjünk el tölgyerdőd mély üregében.
Nem több, csak egyetlen nap az élet,
a reggel felébred, alszik az éj,
holnapom kérészként idetéved,
fodrozódik, mint egy hullámtaréj.
Próbálok megkapaszkodni egy hangban.
Szól hozzám puhán, édesen és halkan.
Csengenek benne a reggeli edények,
benne bong egy szerethetőbb élet,
és illata is van: mindig más, de mindig
telített gondoskodás. Szertefut a híg
Szeretek minden lélegzetvételt, életed sok apró,
puha-meleg jelét, ahogy kisiklik mellkasodból
a levegő, és reszketve szájon csókol a pára.
Mondd csak, hogy egyik nap különb, mint a másik,
hisz a felkelő nap is a holddal játszik.
Boldog az éjszaka, vadul zsong a nappal,
ne mondd, hogy álomkép minden, mi marasztal.
Ideszült jóanyám -
remény bölcsőjébe,
ez itt az én hazám
Kárpátok ölében
Az első osztály végén
Keményen dolgoztál az első tanévben.
Büszkeség van most anya, apa szívében.
Minden egyes munkád nagyra értékeljük.
A búcsúdalt büszkén veled énekeljük.