Szeretet
Légy erős, kit a vihar könnyedén
odébb nem taszíthat, mint ahogy ősszel,
vad szél által a fáról letépett
levelet; - Erőtlenül elveszel!
Gyöngyözik a húslevesünk,
édesanyám szürcsölgeti -
meghitt percek - elcsevegünk -
szalvétáját gyűrögeti...
Megérint a hang, amit suttogsz,
Megérint a kéz, mellyel karolsz.
Ritmusa van a csendes éjnek...
Miért érzem, hogy olyan vagyok,
Mint egy falevél - melyet visz, sodor a szél?
Mint egy fa, melynek nincsen gyökere,
Mely ágaival kapaszkodna,
De csak sodródik, s az élet néha megtapossa.
Veled álmodtam éjjel, hogy hófehérben érkeztél.
Nyers, kimért és rideg voltál... engem sem kíméltél.
De bezárult az ajtó, és csak ketten maradtunk.
Karjaink úgy fonták át egymást, mint szívünk a világot.
Karácsony estéjén
Egy szán tovasiklik,
Rénszarvas csengője
Csilingel egy kicsit.
Mikor is volt, hogy a lábfejeden hintáztam,
A nyakadban utaztam, a kezedben pörögtem?
Ha rossz fát tettem a tűzre, csak homlokod ráncoltad,
Szidás helyett az atyai példád adtad nekem.
Az én Édesanyám
de sokat dolgozott,
munka után sokszor
nadrágot foltozott.
Csicsergő dallam, egy látomás,
mi hold fényében táncot jár...
Anya
Szeretném én, ha lehetne,
Szeretném, ha nevetne,
Szeretném én, hogy ne sírjon,
Szeretném, hogy boldoguljon!
Ott voltál, mikor útnak indultam,
az első lépés, az első szavak.
Mikor nagyobb lettem, befordultam,
fogtad kezem, ha jöttek nagy vadak.
Sok év után még itt vagyok,
most pedig mégis csak sírok.
A múltam elég gyötrelmes,
a jövőm látszik, fénymentes.
Anya, mondd meg, milyen három évesnek lenni?
Ilyen kicsinek miért kell óvodába menni?
Drága kisfiam, csodálattal
nézem rólad e fényképet,
oly égszínszép szemeiddel
az élet jelenét fürkészed.