Szeretet
Szemünk bogarában ég az alkonyparázs -
gyengíthetetlen a csillagok szikrája,
tegnapvolt álmai lett benne a varázs,
szivárványemlékek ecsetje pingálja
A katonák élete
Csupán pazarlás,
Tartozni csoportba,
Ez adja nekik a kitartást.
Haragszol rám?
Vagy csak úgy az életre?
A harag hatalma
Megbénít egy életre
mint a szó, ha a száj odvából felkereng,
csapkod és elhagyja a lázas végtelent,
úgy kéne kiszálljon egyszerre, egyben,
mindaz, ami tartva elviselhetetlen,
nem kéne megküzdeni minden darabért.
Egykor világunkban
Volt érték, és az számított!
Becsület, és nem pénz.
Becsület? Volt, de kiveszett.
Ma pénzzel mérik az embert.
Zalán
Kértem tőle egy képet, folyton nézem őt.
A karom, mikor átölelte, minden eldőlt.
Akkor kinyílt egy fekete tulipán
Keményedik a próba,
falak húzódnak mindenütt.
A maradék idő kizár, nem ereszt magába.
Régóta befelé búcsúzom, rejtőzködöm
ebben a végérvényes árvaságban,
ahol vége-nincs napút a lét,
szaggatott körvonal,
melyet a nap egy év alatt...
Fúj a változás szele...
Immár vége a gondtalan gyermekéveknek,
Sok év után rájössz, hogy már emlékké lesznek...
Apák napján csak azt tudom,
kellene egy olyan kupon,
hogy aki azt felmutatja,
ha most nincs is, lenne atyja...
A szeretet lángja mindenkiben él,
Csak tőled függ, hogyan ég.
Parázsként vagy gyertyaként,
Fénye meg nem szűnik, örökké él.
Újságot markol megviselt keze -
Örömtől csillog két türkiz szeme.
Cvikkere fölött mindig kék az ég,
És vígan szállnak tova a fecskék.
Miért?
Olyan jó érzés szeretgetni,
Miért kell ezért eleget tenni?
- apám emlékére -
És olvadni kezdett a jégvirág,
szívemen hamuszín virág fakadt,
érted kondult a lélekharang,
és zúgva visszhangozta áldott neved.
Még gyermek voltam, szertelen,
mikor ő itt hagyott.
Vonzották lelkét végtelen
mirriád-csillagok.
Apámra emlékezve...
Apám volt a példaképem, büszkeségem,
Ő a becsület szimbóluma volt nekem.
Inkább dolgozott saját veszteségére,
Csak becsületét mindenáron megvédje.