Szerelem
Lelkemben dac és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.
Takács Ákos részére
Ellopta a Bettinámat,
hogy ne őneki legyen kára,
ezért Ákost jövő héten
csütörtökön
tökön bököm!
Látni akartam, tudni akartam,
Fontossá válni a zenekarban.
Hangszerem játszott, s lelkembe véste,
Elérünk együtt a végtelenségbe.
Íveken emelkedünk egy szintig,
Ahol a tudomány már elakadt,
Ott a hit és a gyönge szeretet,
Mely mély érzésekből fakadt.
Talán meglátom az árnyékot a falon, hajléktalanban a gyászt.
Sokszor szinte nem is értem, tőlem ezek után mit vársz.
Benned meglátni nem vagyok képes, csak a rosszat.
Mi számodra bánatot és magányt hozhat.
Átadtam szívemet egészben,
Összetörve tartom most kezemben.
Nem volt jó csere, tört a portéka,
Nem segíthet rajta modern apotéka.
Figyelsz? Csak tudni akartam,
mert én figyelek rád egészen,
mondom, ha kell, hogy "szegényem".
Csak ne beszéljek magamban,
az olyan magányos dolog,
meg hát nem is vagyok bolond.
Zuhanok -
Szárnyalok -
Mindezt; a bizalom - és remény árnyéka alatt -...
Összességem
Benned a lényeg a sok, apró részlet.
Veled fekszem, Veled kelek életre.
Valóra vált szívemnek tavasza,
Frissülő lomb közül Neked szól éneke,
Rólad mesél a kis cinege szava.
Mézzel csepegtettél,
Szavakkal kecsegtettél.
Áldottam becses neved,
Kortyoltam hazug leved.
Tapsi Klára apja, Rezső,
szemöldökét felvonja,
nem érti, hogy a kislánya
farmerét miért nem hordja.
A megfejthetetlen
Táncol pilládon, krém-puha ágyon
nyárízű csókokkal hallgatag int.
Emléken libben, álomszín kertben
virághintából vágy-illatot hint.
Harmatos, ébredő mezőn
Arcát mossa a napsugár,
Langyos szellő szárítja
Így a hajnal derekán.
A talonban tartott leányok nem érdemlik meg a sorsukat
A talonban tartott leányok
nem érdemlik meg a sorsukat.