Szerelem
Szerelmes vagyok az elmúlt nyárba,
az éltetőt adó napsugárba,
a szikrázóan ragyogó kék égbe,
szemet gyönyörködtető szépségébe.
A szováti batyus bálban
vígan szólt a zene,
szórakozni jártunk oda
minden szombat este.
Elrejtőznék benned, ha engednéd.
Szívem adnám neked, ha tehetném.
Egy nehéz, bágyadt nap csöndjében
igazgyöngyöt vetnék szíved földjében.
...Ha érdekel, elmesélem:
Vonatra szállva, vagy buszra,
Firkálok az ablakokra.
A boldogság nyomában járok,
De utat hozzá még nem találok,
Még rohan és menekül előlem,
De én kapaszkodom belé erősen.
Mi lenne,
ha kicsi lennél?
Tenyerembe
beleférnél.
Darabokra hullottam már párszor,
mégis összeszedtem magam a sárból.
Futottam esztelen, fedetlen fővel,
markomba szorított szerencsekővel.
Kezem végigsimított az arcodon,
kinyitottam a szemem,
s megláttam a lelked,
mely felosont a karomon.
Ugye nem felejtesz majd, ha meghalok?
Ugye emlékszel majd rám, amikor a Nap csak rád ragyog?
Ugye nem felejted kertem illatát?
De kérlek, ne sirass, amikor már csak neked nő virág.
Mellüregben zakatoló szív,
levegőt faló tüdőlebeny,
álomvilág, ami folyton hív,
átfutó gondolat énemen.
Telebagóztam a lakást,
most hallgatom a csönd szavát.
Még a monitort bámulom,
mely egykor nyitott ablak volt
elméd, lelked, szíved felé,
és csak a semmit olvasom
soraid helyett, könnyesen.
Keresem az illatod,
párnámon még meglelem.
Keresem a kacajod,
szívemben még megterem.
Itt vagyok, Kedves,
lelkem átölel.
Remélem, érzed,
s nem késtem még el...
Te vagy a Vágyam,
szívem élő fénye,
Te vagy a lelkem
minden melegsége.
Kereslek
virágzó fában,
újult mezőben,
vakító napban,
ó-temetőben.