Szerelem
Egy könyv, mi az én gondolatom tartalmazza,
Bevallom, ilyenről sohasem álmodoztam...
Mégis hogyan jutottam el idáig?
Erre próbálok meg most választ adni!
Érdekes talány az emberi elme s lelke!
Ha valakiben valamit látni akar,
Látja is, még ha az ott nincs is!
Miként és mennyire kerge,
Ha az ember szíve szeretetben gyenge!
harmadik rész
Gondolatok szüntelen kavarognak bennem,
Nem értem, miért velem történik mindez.
Van egy lány, kit őrülten szeretek,
Ő az, kit elfeledni szerintem sosem lehet.
Ahol önmagadért szeretnek!
SZERELEM az, mi feltétel nélküli,
Mi tiszta és nemes, érzelmekkel teli.
Ahol nincs görcsös megfelelési kényszer,
Önmagad lehetsz, mert így szeretnek téged.
Esténként, mikor nyugovóra térek.
Várom, hogy lássalak.
Mikor elveszek.
Vágyom, hogy lássalak.
Ágyamon fekszem önmagam ölelve,
a kéz már sehol, mely engem ölelne.
Elnyelt mindent a tétova múlt,
és az öreg szív már kissé megfakult.
És volt, hogy csak az árnyék lépett,
És véres hamvaiba fúlt a Nap.
Én mégis nagyon szeretlek, Élet,
Mert ajándékba kaptalak.
Áldom a napot, mikor megláttuk egymást,
Köszönöm Istennek ezt a tíz évnyi csodát.
Szívem hangtalan vacog,
egy összetört kép,
képzelet, szerelem,
hagyom,
megsemmisítsen.
Természetesen és
könnyen jön a szó,
jön, ahogy az eső,
a fagy, a hó,
a gondolat nem perzsel,
nem éget, mint a nap,
egyszerűen csak fényt
és meleget ad...
A szeretet sugárfénye
Ragyogtatja testem, lelkem.
Kitárom szívem ég felé,
S kitárom a föld felé.
Nem vágyom másra, egy igaz társra!
Ha szorongás leplében megjövök,
ne kérdezz... Ne kérdezz, két karoddal körbefonj,
s ne csak nézd, miként súlya alatt megtörök!
Szállni tudnék veled messzi magunk fölé,
örömhálót fonnék félelmeid köré.
Megfognám a kezed ott, hol mélység tátong,
elmondanám azt, mit nem hallottál mástól.
Koccan a csésze, csordul a kávé,
illata omlik habja alól.
Ében a szempár, rám ragyog újra,
lelkemen olvad, míg zakatol
Annyira szerettem volna,
persze, hogy nem lehetett
szerelmet vinni a Holdra,
várt rám, és ott lebegett.