Szerelem
Látom, hogy szenvedsz, én is szenvedek,
Egy kimondatlan szó, mely minket éget.
Nem szabad, tudjuk jól,
De oly jó, ha átkarolsz.
Arcomon szomorú könnyek erdeje,
Megszédültem, székre ülök, ideje...
Csak nézek magam elé, és nem értem,
Hogyan tűnt el minden, miket elértem...
Magányos kis csillag bolyong az égen,
egyre keresi boldogsága útját.
Merre menjen, hogy végre célba érjen?
Nem tudja még, mi feledtetné búját.
Szívemben a helyed,
ez nem lehet másképp;
mindig Veled leszek,
mint fénnyel az árnyék.
mennyekbe pokolba
gyengéden mostoha
ámítás szerelem
kegyetlen kegyelem
akárhol alkalom
soha több akarom
szétfoszló remények
jönne már elkésett...
Szerelemnek tűzóceánja,
szívem forrón izzó dobbanása.
Pipacsok, pipacsok,
Vérpiros pipacsok...
Telis-tele mező,
Mily ámultba ejtő.
sosem írtál szerelmes verset, mondtad,
mégis minden múltbéli szavad
másokat éltető ódaként cseng fülemben...
Te rám, s én rád néztem,
Megszűnt a világ egészen.
Zene szólt halkan, csendesen,
Magamat magad mellé rendelem.
Nézd, az égen csillagok
Olyan messze szálltak...
Ki tudja, tán élnek ott?
Ott is vannak vágyak?
Valahogy annyira más minden.
A levegő. Az illatok.
A ránc is másképp áll az ingen.
Szebben jár a hold, csillagok.
mintha
a szerelem...
mint ha a féktelen
boldogság beteljesül
ebben a mélységben
csak a csend
csak az ámulat
csak a béke él...
Ó, te szép szerelmesem,
Gyere és maradj velem!
Add nekem a szívedet,
Újra egy szép életet,
Vagy meghalok teérted.
Mi ez a lény? Anyagból ily valóságos
nem alakult még e földön. Ki ez a lány?
Megszentségteleníthetetlen? Meglegyen?