Szerelem
Hányféleképpen tud szemed megvillanni?
Közel végtelen, nem lehet megszámolni.
Számolni egyébként sem tudok,
mert tekintetedtől ellágyulok.
Szeretem, ha mosolyogsz,
Ha rám nézel,
Ha velem alszol el
S ha együtt ébredünk fel.
Észrevétlen tűnik el a fekete éj,
A Hold csendesen hátrálva visszavonul.
Pirkad már az égbolton az ébredő fény,
Kelő nap lányarcú fényárban bevonul.
fecske párban csomagolva
olcsó áron elvihető
hangoskodnak szemetelnek
kicsit zsúfolt már a tető
tavaszi szél lombot cibál
szirmok hullnak virágeső
öreg tavunk fodrozódik
mint egy spicces víg szerető...
Szent pillanatok:
hársfaarany, mint a tömjén -
hiszed vagy nem, várlak ott
ahol fölém nősz, és föléd én.
Mint fáról hulló falevél,
ha elengedi az ágat,
a lelkem rögtön szárnyra kél,
vad, légi paripán vágtat!
Nappal miért nem látszanak,
tündöklő csillagok az égen?
A fájdalmat, mely egybeolvadt az egyedülléttel,
nem mutatom, arcomon ne lássa más, hogy bántottál.
Ne lássák könnyeimet, ne rajtam nevessenek,
ellököm kezedet, melyet oly nagyon szeretek.
Csak egy kósza gondolat,
mi az aszfalton ott maradt,
és az esti szürkületben
bambán nyúltak az égbe
a megkopott tűzfalak,
ahol a lelassult idő
hagyott szürke foltokat.
Hatvanöt éves lettem én,
évekbe fúlt halvány remény.
Ej, vén legény,
ej, vén legény.
Kupidó vagyok, a szerelemnek istene,
Enyém a romantikának bűvös ereje.
Töredékek I.
ha már ezek
csoda kék szemek
hazudnak serényen
Miért hervadsz el
Piros rózsa
Miért hullik szirmod a
Porba
Hisz te vagy maga a
Szépség
Szerelmes szíveknek
Reménység...
Ha lenne koromból gömbölyűszép száz év,
nézhetnél akkor is szerelmesen rám még,
s az ezernyi ránccal is kedves arcomra,
ha rajta nem múló mosolyom ragyogna,
és hangom hallatnám varázsos énekként...
Mai nap nekem a világon a legszebb,
Ma született, akit Isten nekem rendelt.
S én ígéretet tettem, nem is olyan rég,
Hogy becsülni fogom minden percét.