Szépség
Bujkál a tavasz a
kertek alatt, kergeti
az olvadó havat, mert
télnek lába még itt maradt!
Még vár a tavasz talán reám,
természetisten nem csalóka,
nem emberi érzéskarám,
örökzöld, mint a boróka
Sodró bódulat...
Varázsos
Fény a napsütés,
Mindent életre serkent.
Szívre hat a késztetés,
Jő életérzés...
Kunkori felhő, pamacs az égen,
tavaszi napfény ragyog tövében,
pár bolyhos barka ébred az ágon,
esőcsepp csillan egy hóvirágon.
Fáj az enyészet
Szemereg a hó,
Ez most a való.
Olyan csábító,
Szívet lágyító.
Csodás ez a fehér alkony,
Lassan haladok a havon.
Bámulom a naplementét,
Alkony nyeli föld peremét.
tavasznak melege
Ó, te gyönyörű gyöngyvirág, és
te is, te hosszú szárú tulipán,
dongó méhek hada az
újraéledő cseresznyefa szirmán.
Kínai versformában...
Jégcsapok
Fürtökben csüngnek
Sorban az eresz alatt.
Fecskefészkek üresek,
Rég elköltöztek.
Ha a hajad színe
hófehérré válik,
ha a mosolyod
a ráncoktól nem látszik,
ha már nem emlékszel
minden szépre, jóra,
ha többször vágynál
egy-egy kedves szóra...
Ahogy gyermekként láttam...
Felvirradt a hajnal, kakas kukorékol.
A felkelő Napnak vén diófa hódol.
De jó, hogy eljöttél szikrázó fényeddel!
Vidámságot hozol egyedi léteddel.
Egyre hűvösebb lett,
vacogtak a fák, bokrok.
Egyre csak duzzadtak
fellegekben a fodrok.
Meghasad a föld, s a Menny látszik benne,
angyalok rebegnek hálaéneket,
szivárvány öleli a város horizontját,
eső táplálja a földi életet.
Szántóföld árkai sziklákat teremnek,
Dinnye-nagy kövek, mik földmélyben hevertek,
Holdfény ébreszt egyet, leveti barázdát,
Határra kigördül, s öleli családját.
Csókot éjjel a Hold lehel felém,
szempillámon érzem ajkait,
álomittas bódulat fényegén
suhannak kék angyalszárnyaim.
Fázós hajnalon
lankás dombokon
alvó hóvirág
megmoccan,
fenn a bérceken
jég van, végtelen,
szellő muzsikál,
hó roppan.