Szenvedélybetegség
Szivárványszín parkett,
Ritmus bődületes.
Zilált, kócos tincsek,
Majdhogy őrületes.
Fénytelen cseppekben érkezünk.
Lázálmaink tört vonalzójáról
hiányzik feláldozott angyalaink száma.
Magányos kóbor eb vonít fel a Holdra,
Érzi, semmi jót nem hozhat a holnap.
Bundája kopott, foga sincs sok már
Oldalát lassan átszúrják a bordák...
először reménységgel töltesz el,
majd csalódással tiporsz el.
mosolyod ravaszul megbabonázott,
másra már gondolni sem tudok.
Fröccsen az élet súlya,
aszfaltra nyomja kétely,
eljátszott létek húrja
pattan, ha nem érdekel!
szánom szegény ördögöt
keze remegett
a lámpa fanyar-sárgán pislog
este lett
a kórház fala fehér vászon
lelke arra festhetett
izzó rönkök fölött váró szomjas
üszköket...