Sírkert
koszorúinkon
éled sírkertek mélyén
lélekvirágunk
sírokon gyertyák
fellobbant lángja sercen
emléket neszez...
Halottak napja.
Virágeső sírokon.
A hűvös, derűs.
Avar borította temetőben... őrködik a halál
Bizton tovább élsz
Én lelkemben... örökké.
Rád emlékezek...
Mindenkinek van valakije:
Szülője, férje vagy bárkije...
Elült a zaj. Éled a csend.
Virág virul a síron fent.
Suhan az ősz, színe fakul,
sárgult levél a porba hull.
Avar takar erdőt, teret,
szürke égből eső pereg.
Tűztengerként világít
ezernyi gyertya fénye
holtak sírkertjébe`!
Ünnepi dísz lett
mára a sírkert,
egykoron élők
sírja tele
Szótlan közvetítő
Temetőben a sírok között állok,
Nem messze tőlem a megásott árok,
Megint újabb temetés, egy újabb vég,
Napos sírkert felett beborul az ég.
Európai stílusú Tankában és haikuban
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
Csendes eső esik a sírok felett
Európai típusú tankában
Halottak napján
Esik vagy fúj, kimegyünk.
Kapaszkodj Belém, Fekete s Fehér
Térülj hát Elém, Kapaszkodj Belém
Nyújtsd magad Felém, Lelkileg szegény
Mindened Enyém, s hallgasd hát mesém
Magához szorít, majd ridegen átkarol,
A hideg szél mélyen a csontomig hatol.
Kísérőm lett ő, az utamra nem ereszt,
Köröttem magányos korhadó fakereszt.
Egy rozsdás vaskapu csikordul,
Távolban nagyharang megkondul.
Tarka szőnyeg - őszi falevél,
Talpaktól zizzenve - így regél.
Te elapadt kút, adjál vizet nékem
Rút szemgödröd őrzi ezüst-arcomat
Mely már egy holté: a holdé lett vérem
Elhagytam vígságom és kudarcomat