Sírás
Oá-oá, sír a baba!
Vajon mi lehet a baja?
Puha pléddel jön a mama,
máris alszik a kisbaba.
Fekszem a fűben, emlékezem most mélyre leszálltan,
mikor elmentek, mennyire sajgott, utánuk vágytam.
Sok csodás lélek ment már előre nyugtató Mennybe,
nélkülük élünk itt lenn a Földön, könny a szemünkben.
Csitult a vihar,
alszik a város,
az utca kihalt,
sötét és gyászos.
Kinyíltak a kapuk:
Fájó emlék sajdul,
Dérvirágot gyászol
Lelkemben a hiány.
Ellágyul a táj. Olyan a világ,
Mint illatos édesség, amikor
Virágokra porcukoridill száll.
A testem hangszer, élet a húrja.
Kottán hangjegyek - a lélek útja.
A szívem ütemre dobol, remeg.
A zene felsír, mert játszol velem.
A könnyező bohóc lét-cirkusz színpadán,
széles mosolyt rajzolt hófehér arcára -
a tisztelt publikum jót nevet a baján,
csak csetlik-botlik, már nem esik talpára
Gazdám kezében póráz lapult,
S kedélyen sétára csalogatott,
Mosolygó arccal nyitott kaput:
Siető meglepetést tartogatott.
"A szó elszáll, az írás megmarad"
Életem mellékvágányon halad...
Komor szobában
Szomorú lányka,
Boldog voltában
Mára csak bánat.
...Az elmúlás fuvallata,
Majd átölelte világát,
S a mennybe szaladt.
Mind-addig
Szomorúan
Pityereg a harag-felhő,
S szemerkél a búbánat...
Egy nagy bohóc vagyok -
tapsoljatok nekem!
Örök álmodozó -
földig lóg a zsebem.