Rövid
Szőke kalásszá
Nemesül a táj -
Recés barázdát
Gurít a szántó
Ragyog a kikelet, zsarátból tűz lobban,
pillangó-méz ajkad ízlelget, csókolgat.
Év ruháján redők, ráncok,
látod már a tavasztáncot?
Lehetnék egy könnycsepp a szemed sarkában,
és onnan gördülnék, zuhannék a szádra,
egy kicsit megsóznád velem az életed,
valóssá téve azt, ami ma képzelet.
Csókot éjjel a Hold lehel felém,
szempillámon érzem ajkait,
álomittas bódulat fényegén
suhannak kék angyalszárnyaim.
Fakó táj, sűrű köd,
Pöndörödött ciher -
Őz inal, avar zörg`
Fent cinege pityeg.
Sírboltok alatt alszik az élet,
És pókhálócsipkések a jajok,
Teaízű féltés semmivé lett -
Fel-felsajdulnak a nappalok.
Nedves a föld, lábam fázik,
cipőm eltűnt, rom a ház is.
Hömpölygő őserő,
sziklákon csörtető,
nagy mélybe zuhanó...
"Itt kuksolok a szilvafák között,"
Lédús termések hullanak halkan,
Varjak kárognak tömött ág fölött,
Viaszhéjakon méhdongás harsan.
"A hűs Alkony beborít csöndes kékkel,"
Bronz virágpor leng napszítta bibéken.
Halk bogárzönge is szendereg lassan -
Szárnyillanás sem suhog a magasban.
Groteszk gondolatok csipkézik az elmém,
Elhervad a jelen, nem tudom, hol vagyok.
Pitypangok szirmán csillog a napfény,
Fákra csicsergést százszorszép bókol,
Könnyed szellő friss lombokat borzol,
S mandulaszirmokat szór szerteszét.
Puha ködpaplant ringat a táj,
Idill pihen cinkéknek fészkén,
Az erdő is elcsendesült már -
Holdfény ül tűlevelek szélén...