Róka
Erdő népe békésen szunnyad,
még levél sem zizzen a fán,
öreg Uhu egy magas fa ágán virraszt,
onnan vigyázza az erdő álmát.
Visegrádon, Szentgyörgypusztán
élt egy csapat róka,
ellátogatott mihozzánk
gyakran a tyúkólba.
Azt mondta a kicsi róka,
- nem ugrok én a nagy tóba,
mert a szőröm mind átázik,
kicsiny testem akkor fázik.
Élt egyszer egy kicsi róka,
késő ősszel született,
aggódott is ő eleget,
hogy éli át a telet.
Zördül, zizzen bronzos bokros,
koma oson, a loboncos,
szája tele - visz valamit -
elcsíptem az "inflagrantit"...
Koronája ékes
Az udvar urának
Kotkodácsolja ezt
Az a sok-sok szárnyas
Sajnos ezt ő tudja...
tanmese másként: nagyoknak
A róka ült a nagy eperfán,
a szájában egy rágós holló,
mikor arra gurult egy sajt,
...vagy valami ahhoz hasonló.
Érett a gesztenye,
Lepotyog az ágról,
Ringató zene száll
Szenderedő tájról.
Meseerdő közepén
történt ez a móka,
hogy egy borznak udvarolt
a ravaszdi róka.
Rókáéknál nagy újság van:
apró kölykök születtek,
milyen nevet adnak nekik,
tanakodnak, nevetnek.
Róka koma sompolyog,
otthon már a víz rotyog.
Kakasra fáj a foga,
az lenne a vacsora.
Történt egyszer nagyon régen,
ment a róka erdőszélen.
Járt a szeme ide - oda,
éhes volt nagyon a koma.
A sas és a róka
barátságot kötött.
Egyszerű gondolat
volt a szándék mögött.
Kinézete vörös, ravasz,
Nem zizzen meg a haraszt,
Ha oson a tyúkól felé,
Bent sok husi kerül elé.
Róka és a Holló XI. záró szonett
Csücsült fent a Holló egy nagy, korhadt ágon,
Pálpusztait tartott csőrében lihegve,
Nehéz volt a terhe, ezért megpihenve
Tekingetett szét a lombhullató fákon.