Rohanás
Szeress a mának, s majd könnyebb lesz a holnap!
Annyira szaladunk
magunkat kergetve,
cél lét elől jár a sorrendben,
időnként megülünk,
pihegünk "nyafogva",
akkor sem látjuk meg,
mi hiányzik számunkra.
A pelyhét dobja fehérlő kertben a nyárfa,
nem tudni, mi jöhet még kerek e világra.
Az életünk fája alatt harsog a balta,
a rozsdás éveinket is szerteszabdalta.
Kevés egy óra, az ember elégedetlen,
nem elég a hatvan perc az ál-szeretetben...
Miért gondolkodik mindenki hatvanegyben?
Mikor a buszt éppenhogy eléred,
Szinte már loholsz, s nem érted,
Miért nem vártál a következőre,
Arra ki is értél volna éppenhogy időre.
Mit mondhatnék? Üres az asztalom.
Egy hét múlva telepakolom.
Nem lehetek az Idő parancsnoka
Az ablak előtt állok, és nézem az estét,
az elfolyó idő börtönében ragadtam,
mint paletta sarkában a fekete festék,
elmosódtam ebben a festékáradatban.
Életem pillanatai - gyorsvonatból nézve
Mindig rohantam én,
Amióta élek,
S addig sietek, míg
Zeng bennem a lélek.
Mindenség a test, de valami nem kóser benne,
keveset töprengnek, túl sokat hajtanak a lelkek.
Sokszor nincs időnk sok mindenre,
Vagy arra se mi fontos lenne.
Rohanás életünk minden perce.
Mi nem tudunk megállni egy percre,
Percre, vagy szóra, rövid mondandóra,
Meg nem állunk, hisz ketyeg az óra.