Repülés
A hajtómű adja a löketet,
Én meg csak szerelem a csöveket.
Elfelejtem közben az ötletet,
ütöm tovább a szögeket.
Egy pici, színes madárka
az ablakomhoz szállt le egy ágra.
Megpihent, körbenézett,
szépségével megigézett.
A szerelem szárnyán
repülök én hozzád,
hogy én átnyújthassam
neked e szál rózsát.
Ma égbe száll a tűzmadár,
az éj sötét, de védtelen,
s ha sziklafalra nő az árny,
mögötte hív a végtelen.
Forrongó felhők alkonyi tánca,
fénylő madarak bús-boldog násza,
égi kavalkád festi az örvényt,
más menedék nincs, tudja a törvényt:
csak együtt, csak össze, már sose szét,
így cselezed ki a vércse szemét.
Engedd, hogy veled szálljak
bármely tájra is a világnak.
Veled egészen biztos érdekes...
Tapasztalni jöttem
erre a világra...
akár a kék egét... szeretve, csodálva,
csábítóan hat reám e varázslatos tér,
nincsenek korlátok, mint a föld színén.
Sziklákon álltam, hogy felhőid elérjem,
az üveghegyen túl a semmi várt,
ujjaim nyújtottam, remegett a térdem...
A kék égbolt dísze, éke
minden szárnyaló madár,
a látványa elkápráztat,
légörvényben hogyha száll.
Hunyd le most a szemed,
és nézz messze, távol,
lankás dombok fölött
halvány fény világol.
"Fentről, hidd el, minden szép!"
A levegőt szelem, bár nem vagyok madár,
Ma a lehetetlen sem szab nekem határt.
Játékméretűvé valóság így törpül,
S már nem látom csak azt, a Föld hogyan görbül.
Történetem elmesélem:
repültem a múltba vissza,
fent ültem egy időgépen,
feltárult az élet titka.
Egy lépés az égbolt,
a tenger onnan kék folt,
mint fehér lepedő,
lebeg a sok felhő,
amit a szél elém tol.
Szépnek szántam a szabadnapot, mégis úgy esett,
hogy ma emberes, szemgolyót szaggató szél kerekedett,
s a felhők mögül előúszó nap koronáján
elméletem szerint vagy ezer bozont keletkezett.