Remény
Egy szebb világot akarok magamnak!
Egy szebb világot akarok magamnak,
mert elég már ebből a pusztulatból rég!
Tortúrákat ültettek be hamis szólamokba
és nyomorog a szív is, ahol nincs kenyér.
Valahol egy roncs testben fáradt lélek lapul
Valahol egy roncs testben fáradt lélek lapul,
beleszorulva szenved piszkosul.
Kettejük kapcsolata függő viszony,
együtt szenvedésük tényleg iszony.
A férfi, ha hatvan, kinek kell már?
Vén és erőtlen már a nők szemében.
Csend-szőtte este fátyol-kék leple
tej-fehér felhőn ereszkedett le...
Ott élek, hol egymást ölelő bokor
fut kopott kerítésem lába alatt.
Fáradt lécek közt arany-szín lonc szalad;
ablakomban bíbor muskátli fodor.
Ott, hol tej-rügyeket ont a liliom.
A fuldoklónak kötelet, mentőövet dobnak,
Megmenekül, ha két kézzel megragadja.
Viharos tengerben úsztam,
valahol messze láttam
egy homályos fényt, ez volt a remény...
Volt egyszer egy napsugaras nyár,
úgy elröppent, mint a pillanat.
Aztán hűs szél fútta a rőt őszt,
szép színe oltotta szomjamat.
Egyszer majd kiszárad minden tintatartó,
mert ki ma nem olvas, írni nem tud holnap.
Nem lesz több gondolat, amely maradandó,
kihal minden mestere az igaz szónak.
Hogy válik a remény szellemmé?
Ha volt élet, mely a szerelemé,
Sivatagi vándornak ismerem,
Ennek része az életem.
Szerelemnek, csalódásnak
szenvedés az ára,
elébe menj az életnek,
ne kullogj utána.
Sírj csak nyugodtan
Folyjon a könnyed
Engedd el szárnyaid
Minek az neked
Zuhanhat magasból...
Szabadon szárnyaló tavaszi napsugár
simogatja lágyan a mezőt...
Hangom halk, mégis kiáltok:
Kezeink közt csúszik ki a fény...