Rémálom
Sokszor ablakomból elmerengve nézem,
hogy kibukkan éppen Ő a horizonton.
Mi irányíthatja természetet? Kérdem.
Mondod te: - Ez legyen a legnagyobb gondod!
Pánikroham
Félek elaludni, rettegek.
Rettegek, hogy a rossz
álmok újra folytatódnak.
Elaludtam végre, horkolok magamba,
Ám az elektronok forognak agyamba.
Sosem volt tájakra repítenek engem,
Szörnyű rémálomnak szereplője lettem.
Látod, Kedves, látod, hogy múlik el ma az év?
Régen volt, hogy érkeztél, már olyan nagyon rég.
Reggeli fény, s a múlt történésén veszek el,
nyílt ablakomnál gólya emléke kelepel.
Lángoló mindenség eloltva.
Vakká tevő szerelem habzsolta
Hőjét, dacolva kente arcokra.
Tudva, rövid ideje sürgető,
Szívet tölteni biz késő.
(a létező mély-szegénység)
Képzelt kenyere héját, álmában a szegény...
Álmomban magam alá nyom a magányom
avagy egy rémes rémmese versbe szedett elegye
Magamra zártam a világom,
s kulcsát elvitte egy csiga.
Szólnék neki, hogy adja vissza,
mert megrontott e szív-plasztika.
Ó, jóságos Istenem,
ki ott fenn a mennyben
figyeled az életem
s ébredsz minden percben
sajgó lélekszívemen
önmagamba zárva.
Az éjjel fojtó sötétjében meg-meg villan,
A tompán táncoló mélabús holdsugár,
Rohanó Dunának csipkézett habjain,
Amott egy öreg farönköt sodor az ár.
üldözőit érzi minden pillanatban
vért izzad menekül a vad éjjelen
sebzett állat egy megveszett világban
ösztönétől hajszolt mily rettegett jelen
Mindig, ha álomra hajtom fejem,
Alattomos módon a sötétben les rám.
Bármikor, bárhová is mehetek,
Kiutat egy darabig nem lelhetek.
még álmodom "vadat s halat"
de már kívülről reped hasad
és omlik rám a pillanat
Csak a torz képzelet - forróláz, vízió,
valóságot rúttá kísértő, torzító,
az képes alkotni oly gyötrő képeket...
Az ember
Éjszaka eljön és leszáll a világra
A sötétség, rámutat az összes hibára.
Gerjeszt sok embert felesleges vitára,
Ő bizony rászáll a legfehérebb virágra.
Mélyen aluszik
Átázva az esőben.
Ő alszik dideregve,
Fájdalomtól kimerülten.