Régi barát
Németh Pityunak
Gyermekkoromban volt egy pajtásom,
ki mindig velem volt, mindentől óvott.
vigyázott rám, mint egy jó testvér,
mindenét ideadta, érte semmit nem kért.
Visszatér egy barát,
Múltamból jelenembe szakítja,
Bársony torkából vadul,
S most finoman válogatlan szavát.
megyek, s gondolatom felidéz,
látom mosolyod mely, még igéz,
talán a barátságod, de érzem
a múló időt, reményt veszítve,
a végtelen homályba visz el,
még görcsösen érted kapok,
de fények már távolodnak, s
a szerelem a múlt porába hull...
Régvolt barátok kedves arca,
eltűnnek lassan, s elmaradnak,
szétporladnak
a kegyetlen időben,
de mint vakító szikrák a tűzben
integetnek még álmaimban,
s váratlanul még rám nevetnek,
és itt vannak velem...
Régi barát emlékére
írom ezt a pár sort,
tőlem senki ne kérdezze
ő vajon milyen volt.
A napok múltak, teltek,
Még mindig nem fogtam fel,
Hogy az idő mily kegyetlen.
Egyik pillanat követte a másikat,
S minden más lett.
Régi barátok ölelései
melegítik fel hűvös napjaim
poros emlékek halvány léptei
idézik elfeledett titkaink.