Pára
Feloldja lassan önmagát a hajnal,
mint derengő óceán a rét felett,
világgá ébredő hangokat ringat,
karmazsin-foszlány felhőket terelget.
Páracseppek szaladnak a réten,
bágyatag, mohos fák ontják könnyeik,
zsugorodik a sötét a vidéken,
hiába pergeti az ég gyöngyeit.
Esőillatú erdő
tavaszi virágokra
lehel párakabátot,
s én bőrig ázom.
Hajnali pára szökken az égre,
bíboros álmok őriznek téged,
vágyaink éhe elcsitul végleg,
gyűrt éjeket a fény színez kékre.