Otthon
Az álmok, vágyak tovaszállnak,
Emléket hagynak a pusztuló világnak.
Miért válik ismét minden köddé?
- Mert, mi emberi, nem lehet örökké!
Miért van, hogy az óhaza
mágnesként vonz, csábít haza,
ha elfújt a sorsod szele,
mint porszemet, tőle messze.
Mikor kiürült a fészkünk,
igaz, kevesebb lett gondunk.
Eddig csak Őértük éltünk,
most házzá vált otthonunk.
Emlékszem. Nem felejtem soha, hogy neked
bátran elmondhattam, ha öröm ért, és sikerem
a tiéd is volt, észrevetted, ha fiatalságom nyúzott,
bántott, vagy nem értettem magam sem, olykor
csak ültünk a kisszéken a konyhában, és te sosem
otthonkában, hanem mindig szépen - nyáron
könnyű ruhácska, télen mellény és melegítő.
Jöttél és átöleltél,
ősz hajadban a dér
mondott meséket
otthonról, vigaszról...
Táncot jár a karnison lévő függöny,
régen rárakott fa pattogó hangja hagyja el a kályhát,
vad kapirgálás hallatszik a padláson, s csapdossa
a feljáró ajtaját a szélnek vándora.
Ritka, ha van, aki otthonra talál,
Hol feszültség agyat nem kalapál,
Megpihenhet már a megfáradt lélek.
Nem ide születtem,
bár nekem otthonom e táj.
Itt nőttem fel én
eme szép Zalai dombságnál.
Udvarban egy nagy utazó,
Újra meg újra eldobható,
Rendítlenül járja útját,
Miközben leír egy karikát.
Újév hajnalán
Hangosan fénylett az égbolt,
a tűzijáték is szép volt, de
ijesztő, durranó hangok
gyötörtek, s széllel égnek
eredtek, rémült, bundát viselő,
gazdát szerető, parányi
állati lények!
Kérdezi tőlem a nyár zivatarja, a lányos, a langyos
békehozó, hogy vágyom-e máshova szerte e Földön -
szállni a felhőn szem horizontján túlra, ha hangos
gépem az éj tenyerébe bebújt. Míg másfele töltöm
napjait évnek, s ritka, ha járom városom útját,
otthon a hely már mind, ami porral lepte cipőmet.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
...Ha Te fájsz, én is fájok,
örülsz, örül az én világom.
Temetsz, temetek én is,
Életet adsz, élek én is.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
A Mátra lábánál születtem én,
vallom bölcsőmet szeretve és büszkén.
Nem vágyódom el innen messze, túlra,
végigvezeti utamat a fel-, és majd leszállásra.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Ring-ring a kis lélek birodalmába`,
majd egy napon végtelen szomjúságába`,
kiúszik a hatalmas lélek óceánba.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Hiszek én tebenned, édes hazám,
Magyar Nemzet őrangyala, vigyázz reánk!
Jók itt az emberek, tudom,
csupán megtévesztett a sok uralom.