Otthon
Ez már a harmadik Irén nap, hogy elmentél.
Búcsú nélkül érte szívemet a hideg tél.
Nem találtam helyemet nélküled a házban,
céltalanul bolyongtam a nagyvilágban.
Ember vagyok, telis-tele hibákkal,
De szembeállok így a világgal.
Nincs kitől félnem, hiába vagyok egymagam,
Születtem, élek, majd meg kell halnom.
Hontalan-e a
Tavaszi szél, vizet hoz, s
Meleg napsütést,
Magot földbe, s madárnak
Fészkét rejtő zöld ágat.
A bent lévők közül
sokan ki akarnak jönni,
és a kint álldogálók
be akarnak ülni.
Kócos messzeségben
maszatos égkékben
nyújtózik tegnapom
letűnő emléke.
Árva faluk közt
Fröccsen a Nap fénye,
Harsog a fák közt
Egy vándormadárének.
Fürkésztem.
Fátyolos, kalapos hölgy úszott előttem.
Igazgatta fejfedőjét, ahogy homályos fellegek bukdácsoltak körülötte a horizonton.
Egy nap elmerengve néztem tova, szerte e tájra, szűkre szabott kis hazámra...
Ó, te drága szerelmem... Szülőföldem!
Mi oly szép és kedves énnekem,
mint fodros-foltos kötényű mozsár-énekem.
Végig tart a harc,
Megannyi kudarc,
A cél nem változik,
Csak az út kárhozik.
Zárd az óévet büszke méltósággal,
köss békét most az egész világgal.
Vidám nevetésed járja át a hála,
legyél te az ünnep, és ne várjál csodára.
Eljött kétezer-húsz
karácsony estéje,
vajon hogy világít
a szeretet fénye?
Bérceken, síkon
ünnepi stóla,
mindnyájan vágyunk
isteni jóra.
Advent közeledik,
vásárolni megyünk,
minden szemét dolgot
kosarunkba teszünk.
Károly Vendégházban töltöttünk egy hetet,
csodálatos volt itt a vendégszeretet.
Családias szállás, otthonos környezet,
mindenki azt csinál, amit éppen szeret.
Nagymamám, ki a legjobb barátnőm,
mindig készséges, hogy ne legyen hiányom.