Őszi táj
Levélárban állva,
új csodákra várva,
rozsdaszín ruhában
álom a fény!
Ősz
Szememmel csodálva nézem én a tájat.
Hogyan írható le az, mit bárki láthat?
Ősztől színes fákat, száradó cserjéket...
Írásban hogy lehet visszaadni ennyi szépet?
Ősz van kezeden,
múló szerelem,
örök hervadás,
ez az elmúlás!
Őszi vasárnap
csendes az erdő,
hajnali fátyla
lopva leül!
Sárgul a tájban a fényed,
múlik a nyár, ez a lényeg,
hűvös a reggeli Nap már,
lopva lapoz csak a naptár!
Őszi szél suhan a fákon át,
Aranyló színbe öltöznek az őszi fák.
Minden meleg fényben, szép a világ.
Ne búsulj hát!
Sárguló levélen,
megfáradt tenyérben,
bágyadó, kék égen
ébred az ősz.
A virágos szőnyeged
megkopott,
rózsaszínű felleged
elfogyott,
járda mellett meglapul
egy levél,
neked így untalanul
dalt mesél!
Távoli fények,
hajnali képek,
hűvös a reggel, múlik a nyár.
Október
Sárkány-leheletű nyárnak most már vége,
napnak palástjáról aranyrojtok hullnak,
rozsdás kosztümjében ősznek ékessége,
izzó csipkebogyót fognak rőzseujjak
Szeptember
Vézna ujjaival beletúr hajába,
elfásult derékkal meghajol szerényen,
csacsogás, nyár-csevej nem vág már szavába -
fűszeres éjszakák varázsa szemében
Galagonyák bíbortüzén izzik az ősz,
berkenyésbe riad, szökken egy szelíd őz,
ökörnyálon múló idő fut a széllel,
dió koppan, áldott napfény szőlőt érlel.
Fáknak árnyain
halkan lépeget.
Sorba látogat
mezőt, réteket.
Fáról falevél-könny lepereg,
kopaszon magában kesereg.