Öregség
Korai hó hullása közben
Régi, kedvenc zeném hallgatom.
Míg messzire száll az én lelkem,
Felsír bennem egy régi dalom:
"Majd lesz családom,
Bizony lesz nekem.
Mikor beléptem a régi iskolánkba,
örömmel gondoltam rá az ifjúságra.
Rengeteg szép emlék tolul az agyamba,
nem ismerek ifjúkori önmagamra.
Kerestem, kutattam
a boldogságot,
bejártam érte
a világot...
Ugye, tudod, ha egyszer képtelen leszek embernek maradni odabent,
Csak azt kérem tőled, add más kezébe életem.
Ha rám nézel, és beszélni képtelen leszek,
Tudd majd, akkor mi lakozik szívemben, mit most szemedbe nézve kimondani nem merek.
Így leírom számodra aljas végrendeletem,
hogy miként szeretném végezni ágyhoz kötött életem.
Fejemen egyszer majd megül a dér,
reszketeg lesz a kezem, és görcsös.
A lélek majd a múltba visszatér,
lesz ott egy idős,
színes és csodaszép gyümölcsös.
Anyámmal sétáltunk akkor,
Az volt a huszadik telem.
Mikor lehetett...? Úgy hatkor,
Hogy meglepett az intelem.
Édesanyámnak
Álmomban ma nálam jártál,
szelíd hangon dúdolgattál,
simogatva betakartál,
nagy nyugalmat árasztottál.
Elkergette az újév a régit,
ne árnyékolja be az ő fényit.
Lejárt az év utolsó napja,
mulat a népnek apraja nagyja.
Cikázott a napsugár a tó vizén,
tündérrózsa kivirágzott a szélén.
Kedvesemmel ott pihentünk egy hétig...
Nem suhantak még a gyerekkori nyarak,
de már akkor is élénk volt a képzetem...
Bogácsi nyaralás,
csodálatos emlék,
fürödtünk, táncoltunk,
ittuk a jó lőrét.
Bordalfesztiválra jöttünk ma itt össze,
ne búsuljon senki, víg legyen örökre.
Minden egyes ember vigadjon, daloljon,
ezen a szép napon ma ne szomorkodjon.