Óra
Vége van a heverőm kényelmének,
minden éjszakai tevékenységnek.
Csörög ugyanis reggel az óra,
mert megint vár engem a munka.
Általános iskolás koromban
elmerengtem a Playboyban.
Zalatnay volt a címlapon,
bevittem egy szép napon.
A percek órák mindig meg vannak számlálva
Óhatatlanul hajtanak tovább
Mennek egyre odább
Ostobán
És
Minduntalan
Léte marad súlytalan
De lefolyása tudjuk oly aránytalan...
Az órámat nézem,
a mutató kattan,
pattogása halkan
elmerít a dalban.
Elmúlt, mint óra alatt a pillanat,
Lelke a végtelenbe szállott tova.
...mert búcsúzni nehéz...
Minden, amit szeretünk,
Hozzánk tartozik, kell nekünk.
Velünk él az óra a falon,
A kép, amelyet Vele vettél meg,
A törött váza a kis asztalon,
A levélpapír, ami már senkinek se kell.
Valentin-nap nemsokára
A szerelmesek 24 órája
Párok kézen fogva járnak
Millió csókok szállnak
A hajópadló néha megroppan,
fugák közén mélyül a karcolat.
Téboly árnya siklik a sarokban
a félhomály fölfalja arcomat.
Tényleg ilyen késő van már,
vagy az óra gyorsabban jár?
Ha gyorsan jár, akkor siet,
csak nem tudjuk, vajon minek.
Panelből nézve
Más a pillanat,
Elűzött madár
Az eresz alatt.
Álmos lett a határ.
A réten most csend jár.
Lopakodva, attól tartva,
a nyugalmat megzavarja.
Ritámnak
Óramutató, az a ronda, hogy enne meg a rozsda,
vagy csak korhadnál el hangtalan nyomban.
Szeretem az órám, a családomtól kaptam,
csak úgy fáj, hogy telik az idő, s mily gyorsan.
A befejezett forgatókönyv...
Hangosabb, feszesebb zajok
Törik meg a feszült csendet.
Vijjogó szirénák, villódzó fények,
pislákoló, távozni készülő élet.
Lelkemből fakadó, néma sikoly,
mely kér, könyörög, parancsol.
Itt néha futnak az évek,
Az egyik pillanat a másik,
Fegyenc a saját fejemben,
Csak az idő, ami mászik.