Óceán
Fáradt szavam elcsendesülve
csak ledől a töltés oldalán.
Pihennék én is melléülve,
itt nem rúg belém ma más talán.
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
Fiúként mindig is
Egy lányt kerestem magamnak...
Te vagy az én napsugaram,
hozzád szól minden szavam.
Hasamban pillangó repked,
sose látok nálad szebbet.
Hullám akartam lenni,
Mely átlendít a bajok poklán,
De a hullám neked nem volt semmi,
Hisz maga az óceán voltál.
Ábrándos éjjelen óceánt képzeltem,
amint a habjai szikláknak csapódtak.
Itt állok Világból felettébb képzetlen,
míg sorsom percei bőrömre rakódtak.
Nézem Bora Bora lenyűgöző képeit,
ára az egekben, azta` mindenit.
Lottózni kell, itt nincs mese,
hátha nyerek, így mindent bele.
Legyek esőcsepp,
És hulljak óceánba,
És marjon sós vizével
Hullámok hab leánya
- csak a pénz fogságában,
Ej, soha ne legyek!
Nézhetlek, láthatlak, hallhatlak,
Mégsem karomban nem tarthatlak.
Minket a sors külön utakra küldött,
A rengeteg mérföld nagyban győzött.
Partra vetette éjjelünket
és minden édes, mezítlábas
tévelygésünket a csipkés
láthatár, melynek köldöke
Mi lenne, ha egy nap nem esne több eső,
ha többé nem virágoznának a fák?
Ha töveiket a folyók megfojtanák,
majd kiszáradván eltűnne az ér és az óceán?
Tekinteted a földön, de elmélyülten az égben,
Sétálsz egy helyben a mesédben.
Kipattansz magadból a fehér világba,
Vonalnyomokban vágtatsz a képzeleti árba.
Egy aprócska csermely, mely
sziklák közt fakad
a nagy hegy oldalán,
cikkcakkban halad.
Tengerre szállunk,
vár a gőzhajó.
Útra kelni szép,
útra kelni jó!